Tömegközlekedés, alias pokol
Számomra az egyik legidegesítőbb dolog a világon a tömegközlekedés tud lenni. Kollégista kiskorúként, mivel nincs jogosítványom/saját autóm, rákényszerülök arra, hogy ha el akarok jutni A pontból B-be, fel kell szállnom a 9-es vagy 7-es villamosnak keresztelt, Nóé bárkájához hasonló életveszélyekre…
Hogy miért is Nóé bárkája? Mert minden állat megtalálható rajta. A részeg bácsi, aki a maneleket énekli, az, amelyik magában beszél arról, hogy az Úr eljön az emberekért, és majd az összes „hitetlen senkiházi” meglakol, vagy a 80 éves nagymama, aki három szatyorral érkezik éppen a piacról, és bevetve a „nyugdíjas vagyok” kártyát, kitúr téged a székedből, amihez így is nehezen jutottál el, mert rengetegen vannak a villamoson, és egymásra vagytok tapadva, mint a szardíniák. De nem csak az emberek frusztrálóak. Ha lekésed a buszt/villamost, akkor egy örökkévalóság, amíg érkezik egy másik, ami ugyanoda elvisz. Vagy ha lekésed, akkor lehet még az iskolába sem jutsz el időben. Akik egy másik faluból ingáznak, azok tudnak még velem igazán azonosulni. Télen reggelente a hidegben várni a buszt… Nyár elején pedig a délutáni forróságban, és nem tudod eldönteni, hogy melyik történik meg hamarabb: az, hogy a melegtől felforr az agyvized, vagy a busz érkezik meg. Meg ha néha-néha tényleg késik az a bizonyos reggeli busz, és emiatt késel az első órádról, egyes tanárok bevágják, hogy biztos a boltban voltál, vagy elszívtad a reggeli cigidet, és ez csak kifogás. És ez csak egyetlen példa. Vagy a kollégisták már pénteken alig várják, hogy hazamehessenek. Csomagoktól megszakadva érkeznek meg a buszmegállóba, ahol azzal kell szembesülniük, hogy nincs hely a buszon, így meg kell várják a következőt, ami másfél-két óra múlva érkezik…
Nyilván a saját autó sem egy leányálom. Útadó, benzinköltség, kerékcsere, hébe-hóba szereltetni és ennek társai. Azon a véleményen vagyok viszont, hogy inkább legyen saját autóm és jogosítványom, még ha ez nagy felelősséggel is jár. Így, a legnagyobb őszínteséggel, várom azt, hogy betöltsem a 18. életévem, és utána nyugodtan üljek be a saját autómba, és magam kedvére, ha időm megengedi, menjek, ahova szeretnék, és ne kelljen várnom az „5 csillagos” járműre.
Kiemelt fotó forrása: https://elpunto.co/transmetro-mas-gente-con-cultura-que-buses-e-infraestructura/
Szűcs Evelyn,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály