Örömök és savanyú káposzta
„Káposzta, káposzta // Téli, nyári káposzta”
Sokak számára ismerős lehet ez a lakodalmakban gyakran felcsengő muzsika, de az mégis meglepő, hogy megannyi szokás, szólás és házi praktika alakult ki e egyszerű zöldség körül.
Az érmelléki embernek ősszel van csak igazán dolga, hisz ez a betakarítás ünnepe, ilyenkor aratnak, szüretelnek, készítik a savanyúságokat. Egyszóval élve, ilyenkor nem unatkoznak a háziasszonyok. A savanyú káposzta elkészítésével is igazán sok feladat van, és bár manapság már késztermékként vehetjük le a polcról, sokan így is a hagyományos módszert választják.
Hétvégén, mikor egy fárasztó hét után hazatértem, azt láttam, hogy anyukám és nagymamám épp káposztát tartósítottak. Ekkor jutott eszembe, hogy mikor kisebb voltam, ez mekkora boldogság volt számomra, már-már ünnepként is tekintettünk erre a napra, hisz ilyenkor a család java összegyűlt a tartósítás miatt.
A káposztát voltak, akik vették, voltak, akik termesztették, de akárhogy is, ebbe a folyamatba az egész családot beavatták. A férfiak gyalulták a káposztát, a nők pedig ízesítették igény szerint, míg a gyerekeknek igen nemes feladat jutott: ők kellett tapossák a savanyúságnak valót, hogy az levet eresszen, és könnyebben összeérjen. Ide a család kisebb gyerekeire volt szükség, akik könnyebben mozogtak a szűk szájú bödönben.
Anyukám elmondása szerint régen a szomszédokhoz is átjártak az emberek ilyenkor, hogy segítő kezet nyújtsanak egymásnak. Örömmel gondol vissza ezekre a közösségépítő eseményekre.
A káposztának rengeteg jótékony hatása van. Télen, mikor nem termett a kertben zöldség és gyümölcs, akkor a főételekkel gyakran tálalták savanyúságként a káposztát, hisz rengeteg C-vitamint tartalmaz, sőt voltak olyanok is, akik a levét is megitták, hisz az nagyban erősíti az immunrendszert.
A gyermekfolklórban is megjelenik a káposzta, mégpedig a közösségformáló szövegekben. A csúfolók igazából identitás- és énképépítő szereppel rendelkeznek, itt megjelennek az állat-, a növény-, és a tárgymetaforák is. A fiúkra többször mondják azt, hogy dinnyék, ha nem a legélesebb kések a fiókban, a lányoknál pedig megjelenik a káposzta mint jelző, ami a testalkatra és a testszagukra is utalhat.
A lakodalmak csordultig vannak népi szokásokkal, olyan szövegrészletekkel is, amelyek régről maradtak ránk. Minden étel előtt a vőfély, vagy egy előre kinevezett személy (aki a család egy közeli tagja) az, aki ezeket elmondja a vendégek számára. A töltött káposzta előtt is megjelentek ezek a felkonferáló szövegek: „Magam pedig megyek káposztát gyalulni,/ Ideje lesz már most besavanyítani”; „Töltött káposzta is fő, disznó orrával,/ Ugyancsak a füle ecetes tormával./ Ki ebből jóllakik, könnyen beszél azzal,/ Aki nem evett már ezelőtt két nappal.”; „Megjött a káposzta, dicséri is magát,/ Mert hát belevágtunk két vagy három sonkát.” Rengeteg ilyen és hasonló szöveg vált ismeretessé az évek során, mely arról árulkodik, hogy a káposztából készült ételeket a legtöbben szerették.
De miért is ennyire fontos zöldség a káposzta? Ha a növény szimbolikáját nézzük, akkor azt mondhatjuk el, hogy a gazdagságot, a bőséget és az egészséget jelentette. Úgy látszik, hogy a népi kultúra ennek is a tudatában volt, mintha próbálta volna bevonzani azt, amit a káposzta szimbolizált.
(Szerzői megjegyzés: az elmúlt hét során nem jelent meg új cikk itt, a Népi kultúra rovatban, viszont a héten ezt pótolni fogom, hisz egy olyan időszaknak nézünk elébe, amely rengeteg szokást és hagyományt foglal magában!)
Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év