
Nina Ricci
Maradva a nőiesség, kifinomultság vonalán, hiba lenne nem megemlíteni a most már több mint 50 éve elhunyt Nina Riccit. A neve világszerte a kifinomult elegancia és egyben a nőiesség egyik szimbóluma is. A 20. század egyik meghatározó divattervezője volt, akit remélve, soha nem feledünk.
Nina Ricci, eredeti nevén Maria Nielli, 1883-ban született Olaszországban, Torinóban. A divat iránti szenvedélye már fiatalkorában megmutatkozott. Tinédzserként próbált szerencsét nővérével Franciaországban, ahol elkezdte pályafutását a divatiparban. Miután több évtizedig más divatházaknál dolgozott, 1932-ben fiával, Robert Riccivel közösen, megalapította saját divatházát, a Maison Nina Ricci-t Párizsban. Nina Ricci tervezései hamar felkeltették a divatvilág figyelmét. Ruhái elegánsak, ugyanakkor nőiesek és könnyen viselhetők voltak, amivel meghódították a párizsi elit szívét. Míg Ricci a ruhatervezésért volt felelős, fia, Robert volt az, aki a cég üzleti, illetve marketing oldalát irányította. Együtt egy sikeres divatházat építettek fel, amely különösen a második világháború után vált nemzetközileg elismertté.
Nina Ricci nevét azonban nem csak ruhái tették híressé. 1946-ban, fia segítségével létrehozta a cég első női parfümjét, a Coeur Joie-t, majd 1948-ban piacra került az egyik leghíresebb illat, a L’Air du Temps. Ez a parfüm azóta is ikonikus darab, és az üveg formatervezése, amelyet René Lalique ékszer- és üvegművész készített, szintén nagyban hozzájárult a márka hírnevéhez. A L’Air du Temps a tisztaság, szabadság, béke szimbólumává vált, különösen a háború utáni időszakban.
Nina Ricci 1970-ben hunyt el, de neve és munkássága a divatipar egyik alapkövévé vált. Divatháza ma is működik, és továbbra is hű marad ahhoz az eleganciához és nőiességhez, amely Riccit híressé tette. Ruharabjai, valamint parfümjei több generáción átívelve is inspirálják a nőket, hiszen öröksége a klasszikus szépség és a kifinomultság iránti elkötelezettségben él tovább.
Bár Nina Ricci már régóta nincs köreinkben, a márka jelenlegi tervezései továbbra is magukban hordozzák azt az időtlen eleganciát, amelyért mindig is rajongtam. A modern kollekciók kifinomultan ötvözik a klasszikus nőiességet a kortárs divat újszerű elemeivel. Különösen lenyűgöz az a könnyedség, amellyel a tervezők friss, innovatív részleteket visznek a darabokba anélkül, hogy elveszítenék a márka esszenciáját. A ruhák egyaránt sugároznak finomságot és modernséget, a parfümök pedig továbbra is a luxus és a kifinomultság tökéletes megtestesítői, követve az eredeti víziót.


Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év