Márkus Zoltán válogatott versei
1.
Szépen, lassan elengedlek,
Mi lesz velünk? Kicsit félek.
Esőben az égre nézek.
Istenem, segíts meg, kérlek!
Egyre hangosabb az eső,
Elnyomja a hangokat.
De bárcsak, bárcsak, utoljára,
Hallhatnám a te hangodat!
Azaz nem utoljára,
Nem is búcsúzom örökké.
Akármilyen felnőtt legyek,
Benned változom gyerekké.
Rohanj, szaladj, takarodj!
Menj, fuss, siess, szedd a lábad!
Kergetni fog minden rossz,
El ne érjen semmi bánat!
Maradj örökké ily boldog,
Semmi bajod ne essen!
S amikor majd találkozunk,
Ölelkezzünk mi ketten!
2.
Csókolózzunk már esőben,
Próbáljuk ki, a kedvemért!
Olyan jó volt, amikor az
ajkam a tiédhez ért.
Kérdezhetnéd: de miért?
Pontosabban nem is tudom.
Álmodozom arról, ahogy
Vörös ajkad csókolom.
Összeér a szánk,
Melengeti szívemet.
Maradjunk így mindörökké!
Más örömöm nem lehet.
Bárcsak most fulladnék meg:
Íme, ez a mennyország!
Földön vagyok, lelkem mégis
Messze repül, tehozzád.
Előttem állsz, két szép szemed
Beragyogja a lelkemet.
Élek, mégis mennyben járok,
„Most vagy soha!” – felkiáltok.
3.
Érted sírok, Érted könnyezem,
Sosem akarok, és
Nem is fogok változtatni ezen.
Mindennél jobban akarom fogni kezed,
Remélem, amit értem teszel, szívből teszed!
4.
Azt kívánom, hogy addig csókolózzunk, amíg meg nem fulladok
Bárcsak az esőben fulladnék meg: nem a vízben, hanem a veled örökké tartó csókban
Hogy életem utolsó másodperceit is a mennyben töltsem
Márkus Zoltán,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály