Born to die

Élet a halál után

Életünk során alighanem mindannyian megfordultunk már a halál gondolatának peremén. Vajon mi történik, amikor testem az örök nyugalomra hajtja fejét? Csak a testem tér-e meg a végtelen álomba, vagy a lelkem is vele tart? Olyan embernek tartom magam, aki hisz abban, hogy a lélek gondozásra szorul, s ez szorosan összefügg azzal, hogyan szemlélem a halált és az azt követő létet.

Nyolcévesen még könnyelműen mondogattam, hogy „Belehalok, ha nem kapok csokit.“

Tizenöt évesen már magabiztosan kijelentettem, hogy „Belehalok, ha nem lehetek a fiúval, akit szeretek.“

Most, tizenkilenc évesen a gondolataim súlyosabbak…

„Belehalok, ha nem élhetek.“

Milyen könnyedén dobálózunk ezzel a szóval, mégis, amikor valóban elmerülünk a halál gondolatában, a félelem és a szorongás fojtogató érzései keríthetnek hatalmukba. Az idő múlásával nemcsak a prioritásaink, de a halálhoz való viszonyulásunk is változhat. Fontosnak tartom, hogy merjünk beszélni a halálról, hiszen az életünk legbiztosabb, legelkerülhetetlenebb eseménye. Egy nap mindannyiunkat utolér – ez a legnagyobb bizonyosság.

A történelem során számtalan elmélet született arról, mi következik, miután testünket hátrahagyva eltávozunk az élők közül. Vannak, akik a menny és pokol létezésében hisznek, míg mások a reinkarnáció eszméjében találnak vigaszt. De ezek csupán töredékek a számos elképzelés közül. Keresztény családból származom, és magam is ezen vallási eszmék követőjének tartom magam, ám van egy részem, amely másfajta hitvilágot ölel magához. Úgy vélem, addig születünk újra és újra a Földre, míg be nem teljesítjük kijelölt küldetésünket, s csak azután találhatunk igazi nyugalmat.

Ti féltek a haláltól? Hogyan gondolkodtok erről a mindannyiunkat érintő, elkerülhetetlen kérdésről?

Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év