
Kollár Betti: Álmomban megleltelek
Könyvajánló Patitól
Magyar anyanyelvűként mindig igyekszem új írókat és írónőket keresgélni, hisz azt vallom, hogy magyar ajkú emberként nagyon fontos, hogy népszerűsítsük nemzetünk irodalmát. Ha mi nem tesszük, akkor ki fogja? Így találtam rá néhány éve Kollár Bettire, akinek azonnal beleszerettem az írásaiba és maga az írónő stílusába, azóta pedig a kedvenc magyar íróim között foglal helyet.
Kollár Betti 1998-ben született Budapesten, és a fővárosban végezte el a tanulmányait, szociológia szakon. Tizenöt éves korában kezdett el aktívan történeteket írni, melyre közeli barátnője biztatta, miután egy sérülés miatt nem űzhette tovább kedvenc sportját, a kosárlabdázást. Első könyvét 2020-ban adta ki, A vonzás törvénye címmel, melyet 2017-ben kezdett el írni, még tizenkilenc évesen. Azóta 6 újabb könyvet írt és jelentetett meg. Ezek a következők: A vonzás szépsége (2021), Álmomban megleltelek (2022), Kosársuli (2022), A vonzás ereje (2023), Kosársuli – Újra a pályán (2023), A vonzás hatalma (2024).
Jómagam 2022 óta megannyi könyvét olvastam és szerettem meg, és a kedvenc számomra egyértelműen az Álmomban megleltelek című könyv, amely teljesen kiragadott a valóságból, és megmutatta, hogy milyen csodálatos is lehet a szerelem, ha a megfelelő embert választjuk.
Emellett a főszereplő lány, Reverie segítségével az önmarcangolás és a küzdés egy újabb formáját ismerhettem meg, ami egyszerre volt szívszorító és gyönyörű. Ez a könyv megtanított engem arra, hogy lehet bármennyire is elcseszett és rossz az életünk, sosem szabad feladnunk, hisz, lehet akármekkora közhely az, hogy a remény hal meg utoljára, a valóságban ezt sokszor érzékeljük, és általában a több napig tartó vihar után mindig kisüt a nap, és ha szerencsénk van, még szivárványra is bukkanhatunk.
Reverie Tempest élete romokban van a szülei válása óta, és egyre mélyebbre süllyed a gödörben, amelybe beleragadt. A családjában bekövetkezett sajnálatos változás mélyen megrázta Reverie-t, a válást követően két évet halasztott az egyetemen, megszakította szinte minden barátjával a kapcsolatot, elmarta maga mellől a szüleit, felhagyott a futás iránti szenvedélyével, és helyette dohányozni kezdett, amit egészen addig mélyen elítélt, és most bukta el a mesteris felvételi szóbelijét. Egyre lejjebb és lejjebb csúszik azon a bizonyos lejtőn, lassan már nem ismer magára, és kezdi elveszíteni a régi Reverie-t, akit mindenki nagyon szeretett és csodált.
A változást egy régi gimnáziumi barátja hozza el kéretlenül számára, aki egy új esélyt kínál neki, hisz elmondása szerint mindenki megérdemli, hogy helyrehozza azt, amit elrontott.
Revy a balul elsült osztálytalálkozót követően álmában kezd utazni; véletlenszerűen elkezdi újraélni néhány gimnáziumi napját, viszont álmaiban felnőttként a saját tinédzsertestébe szorul. Hab a tortán, hogy nem egyedül időutazik, hanem régi gimis szerelmével, Sawyerrel, aki annyira kedves és nyitott, hogy Revynek megfájdul tőle a feje. A kérdés már csak az, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, vagy ez csak mendemonda?
Reverie és Sawyer küzdenek egymással és az érzéseikkel, az álmukban és a valóságban is ellentétekre bukkannak, mégsem tudnak elszakadni egymástól. Míg Reverie butaságnak gondolja az időutazást és úgy véli, hogy az agya szórakozik vele, addig Sawyer nyomozni kezd, és érdekes dolgokra bukkan az időutazás kapcsán.
Ha egy szórakoztató, mégis szívszorítóan gyönyörű történetre vágysz, mindenképpen ajánlom figyelmedbe Saw és Revy történetét, akik képesek megbocsátani maguknak és egymásnak is.
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év
