A szabadságról

Victor elmélkedései

Hol vagyok én, és meddig mehetek el? Meddig mérhető az én szabadságom? Van-e egyáltalán szabadság? Ha igen, akkor mi lehet a pontos definíciója?

„Csak akkor vagy szabad, ha ráébredsz, hogy nem tartozol sehová – mindenhová tartozol. – Magas az ár. Nagy a jutalom.” – állítja Maya Angelou, amerikai írónő és költő. Mi lehet az oka annak, hogy ennyire sok, és nem egyező szabadságdefiníció is kialakult az idők során?

Úgy gondolom, hogy ez az Angelou-idézet áll a legközelebb a fogalom mivoltjához, hisz az írónő az áldozathozatalra is rávilágít benne. De mit is ér a szabadság, ha ára van? Az áldozatok, melyeket a társadalmi normák és elvárások formájában viselünk, gyakran ránk nehezednek, így gyakran elfeledjük, hogy a közösségi jólét védelme is szorosan összefonódik az egyéni jogainkkal. A szabadság nem csupán önző vágyaink kielégítése, hanem a közös szellem és együttműködés is átszövi ezt az egész fogalmat.

Tehát, addig viselkedhetünk szabadon, amíg azzal nem veszélyeztetjük az embertársaink és a környezetünk jólétét. Ami viszont ebben a cikkben engem jobban foglalkoztat, hogy hogyan különítjük el a szabadságot és a magányt? Vizsgáljuk meg ezt közelebbről…

A szabadság és a magány mintha egymás tükörképei lennének: hol összefonódnak, hol pedig távolodnak egymástól. A szabadság gyakran a választás lehetőségét jelenti, azt a képességet, hogy saját utunkat járhassuk, míg a magány sokszor a társas kapcsolatok hiányának érzésével párosul, mégis mindkettő a lélek mélyebb rétegeiben gyökerezik.

A szabadságban ott rejlik a felfedezés öröme, az önállóság és a cselekvés joga. Ugyanakkor, ahogy az egyén eltávolodik a megszokott közegtől, úgy a magány árnyéka is megjelenik. A választásaink következményeként a szabadság hirtelen ürességet is teremt, ahol a lélek vágyik az emberi kapcsolatok melegére.

A magány lehetőséget ad a belső világ felfedezésére, a csendes elmélkedésre, de sokszor a szabadság csodáját is megkérdőjelezi. Hiszen a mélyebb önismeret elérése érdekében szükség van a kapcsolatokra is. A magányban tapasztalt csend, bár lehet inspiráló, elválaszt a világtól, megfosztva az együttlét örömétől.

Ez a két fogalom tehát nem éles határokkal elválasztható. A szabadság keresése sokszor a magányba vezet, míg a magányos pillanatokban rátalálhatunk saját szabadságunkra is. Mindkettő egyaránt lehet áldás és átok.

Hogy ezt a gondolatmenetet elültessem az olvasók elméjében, egy érdekes kérdést szeretnék feltenni, ami többször szembejött velem a TikTok-on:

„Amikor senki sem ébreszt fel reggel. Amikor senki nem vár rád este, és amikor azt csinálsz, amit csak akarsz, minek nevezed azt? Szabadságnak vagy Magánynak?” (Charles Bukowski)

Kiemelt fotó: iStock

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év