A szabadságról

Victor elmélkedései

Hol vagyok én, és meddig mehetek el? Meddig mérhető az én szabadságom? Van-e egyáltalán szabadság? Ha igen, akkor mi lehet a pontos definíciója?

„Csak akkor vagy szabad, ha ráébredsz, hogy nem tartozol sehová – mindenhová tartozol. – Magas az ár. Nagy a jutalom.” – állítja Maya Angelou, amerikai írónő és költő. Mi lehet az oka annak, hogy ennyire sok, és nem egyező szabadságdefiníció is kialakult az idők során?

Úgy gondolom, hogy ez az Angelou-idézet áll a legközelebb a fogalom mivoltjához, hisz az írónő az áldozathozatalra is rávilágít benne. De mit is ér a szabadság, ha ára van? Az áldozatok, melyeket a társadalmi normák és elvárások formájában viselünk, gyakran ránk nehezednek, így gyakran elfeledjük, hogy a közösségi jólét védelme is szorosan összefonódik az egyéni jogainkkal. A szabadság nem csupán önző vágyaink kielégítése, hanem a közös szellem és együttműködés is átszövi ezt az egész fogalmat.

Tehát, addig viselkedhetünk szabadon, amíg azzal nem veszélyeztetjük az embertársaink és a környezetünk jólétét. Ami viszont ebben a cikkben engem jobban foglalkoztat, hogy hogyan különítjük el a szabadságot és a magányt? Vizsgáljuk meg ezt közelebbről…

A szabadság és a magány mintha egymás tükörképei lennének: hol összefonódnak, hol pedig távolodnak egymástól. A szabadság gyakran a választás lehetőségét jelenti, azt a képességet, hogy saját utunkat járhassuk, míg a magány sokszor a társas kapcsolatok hiányának érzésével párosul, mégis mindkettő a lélek mélyebb rétegeiben gyökerezik.

A szabadságban ott rejlik a felfedezés öröme, az önállóság és a cselekvés joga. Ugyanakkor, ahogy az egyén eltávolodik a megszokott közegtől, úgy a magány árnyéka is megjelenik. A választásaink következményeként a szabadság hirtelen ürességet is teremt, ahol a lélek vágyik az emberi kapcsolatok melegére.

A magány lehetőséget ad a belső világ felfedezésére, a csendes elmélkedésre, de sokszor a szabadság csodáját is megkérdőjelezi. Hiszen a mélyebb önismeret elérése érdekében szükség van a kapcsolatokra is. A magányban tapasztalt csend, bár lehet inspiráló, elválaszt a világtól, megfosztva az együttlét örömétől.

Ez a két fogalom tehát nem éles határokkal elválasztható. A szabadság keresése sokszor a magányba vezet, míg a magányos pillanatokban rátalálhatunk saját szabadságunkra is. Mindkettő egyaránt lehet áldás és átok.

Hogy ezt a gondolatmenetet elültessem az olvasók elméjében, egy érdekes kérdést szeretnék feltenni, ami többször szembejött velem a TikTok-on:

„Amikor senki sem ébreszt fel reggel. Amikor senki nem vár rád este, és amikor azt csinálsz, amit csak akarsz, minek nevezed azt? Szabadságnak vagy Magánynak?” (Charles Bukowski)

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év