Szerdai gyerek – Egy szívfacsaró felnőtté válás története

Szilárd filmkritikája

A Szerdai gyerek című film forgatókönyvírója és rendezője Horvát Lili, akinek ez az első nagy játékfilmje, melyre tekinthetünk a Napszúrás című rövidfilm folytatásaként is. Alkotásainak központi témája a nehéz sorsú fiatalok helyzete, annak a bemutatása, és az ebből való kitörési kísérletek. A film sikere az amatőr színészeknek köszönhető, akik érzéssel és ízléssel nyúltak a témához, a sokatmondó helyszínválasztásnak, a hiteles és kiemelkedő lélektani ábrázolásnak, valamint a valóság hű bemutatásának. Egy valóság, mely nincs olyan nyers mértékben feldolgozva, mint az igazi életben.

A főszereplő Maja, egy tizenkilenc éves, állami intézetben nevelkedett fiatal és szép lány, akinek van egy ötéves kisfia egy, ugyanabban az intézetben nevelkedett fiútól. Gyermeke ugyanolyan vad és gyökértelen, mint ő. A különbség Maja és a fia között viszont az, hogy a lány évekig várta édesanyja látogatását, és hogy az kivegye őt az intézetből, de hiába… Míg ő minden szerdán felkeresi gyermekét, és elszántan küzd azért, hogy magához vehesse. A szeretet hiánya teszi őket bizalmatlanná környezetükkel szemben; a folytonos durva, kendőzetlen visszafeleselés, mely a valós vagy vélt sértettségből alakul ki. Kinyik Anita világít rá arra, hogy a „szeretethiány” és a „mélyszegénység” teszi őket hátrányos helyzetű emberekké. Majában megvan a vágy és a készség a kitörésre ezen helyzetből, mert elmegy a helyi kezdő vállalkozókat felkaroló mikrohitel programbizottsághoz, azzal az ötlettel, hogy egy mosodát nyitna. János, a szociális munkás fantáziát lát az ötletben, és beveszi a lányt abba a csoportba, melyben a Cserfes Böbe turkálót nyitna, Gyufa és neje pedig internetkávézót. Sajnos gyermeke apja, Krisz nem akar, és nem is képes elszakadni attól a közegtől, melybe belesüllyedt, és féltékenységi rohamában széttöri a mosógépeket, ezáltal hátráltatva a lány terveit, ráadásul magával rántja a tolvajlásba is. A férfi nem képes megbirkózni azzal sem, hogy közös gyermekük nem beszél, és ezáltal lemond róla, nem fogadja el olyannak, amilyen, és nem próbál változtatni a helyzeten, nem látogatja őt. Szíven ütik a nézőt szavai: „Majd csinálunk másikat.” Ellentétben áll vele János, aki türelemmel és megértéssel van nem csak Majával szemben, de a kisfiúval is, akit meglátogat, és eljátszik vele. Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy mikor kiengedik az intézetből, a gyermek nem az apja iránt mutat érzelmeket, hanem János iránt.

Maja karaktere folytonosan változik a film során, kezdetben bizalmatlan, durva, és trágár módon beszél, majd lop, azért, hogy János szeretete és a közösség segítőkészsége megváltoztassa. Dobi Ferenc ezt úgy fogalmazza meg, hogy: „Ahogy az általa alakított karakter is eleinte antipatikus, hideg és mogorva, úgy a színésznő játéka is csak eleinte kelt ellenállást. Szép lassan lebomlik Majáról a kemény sors által rárakódott páncélréteg, ami alatt felsejlik egy meleg, szeretetéhes, érző lény, és Vecsei Kingához is hozzánövünk a játékidő végére.” (Dobi 2015). Időbe telik, míg lelkében megszűnik a lázadás, de átveszi a helyét az adni akarás. Ennek első jele, hogy kávét visz Jánosnak, majd visszaadja az ellopott pénztárcáját. Minden szép és jó lenne, ha a külső körülmények nem húznák vissza, mert hiába teszi ki otthon büszkén a nyomorúságos, ütött-kopott falra élete első oklevelét a sikeres vállalkozói ismeretekről, hiába a Maja mosodája felirat a művelődési ház oromzatán, a sors mindig ad egy pofont neki és összejátszik ellene. A filmben ez stílusosan úgy van bemutatva, hogy elmegy a vonat, és ő hiába fut utána. Maja arca sok keserűségről árulkodik, és csak kevés alkalommal mosolyog vagy nevet. Egy ilyen jelenet az, amikor a film végén a gyermek megszólal, mert érzi a szeretetet és a biztonságot maga körül. Kinyik Anita ezt a következőképpen látja: „Maja a vásznon egy közelre hozott, közelről megmutatott arc – a nézők többségétől igen távoli közegből. Érdemes ennél az arcnál elidőzni egy kicsit, ahogy azt a kamera is sokszor teszi. Meg-megrándulnak vonásai az indulattól, orrcimpái kitágulnak, ha izgatott és a – karikásra maszkírozott – szemei mintha mindig kérnének. Ezen a szép, érzéki, de sokszor keserűséget sugárzó arcon pofon is csattant már jó néhányszor, megfosztva őt a neki feltétlenül járó méltóságtól.” (Kinyik 2016) Arca kivirul a Jánossal megélt szerelem folyamán, de a múlt sérelmeit semmi nem tudja elsimítani, mert a múlt kísérti, és a jelenben sem tud tőle szabadulni.

A filmet tekinthetjük szociodrámának vagy romantikus filmnek, de a hangsúly inkább a fejlődéstörténeten van (coming-of-age story). A film ciklikusságot mutat: ugyanazzal a képsorokkal kezdődik, mint amelyekkel végződik. A záró képsorok megdöbbentőek, de ha jobban belegondolunk, akkor várható volt a végkifejlet, és a néző képzeleterejére bízza a történet folytatását. Felmerül bennünk a kérdés, hogy ki tud-e szakadni, ki tud-e lépni azokból a társadalmi helyzetekből, amikbe beleszületett az egyén, meg tud-e változni, és elhagyni végleg a berögződött mintákat? Gera Márton abban látja a film sikerét, hogy „életképek sorozatát” mutatja be, „az elzárt világokat, a kis életeket”, és őszintén megvallja: „Sokáig azt hittem, hogy nyilván lassan építkezik a film, majd a felénél annyira beindul, hogy leesik az állunk. Nem indul be, viszont az áll így is leeshet, valahogy éppen azért lehet a Szerdai gyereket szeretni, mert abban az értelemben bátor, hogy nem akar nagyot mondani, nem akar levonni általános tanulságot, egyszerűen csak ábrázol, mi meg majd kezdünk vele valamit.” (Gera 2015)

A film színészeinek egy része amatőr, mint például a főszereplőt alakító Vecsei Kinga, akinek egy kicsit talán túl dacos a stílusa, de az arcjátékával mindent helyrehoz. A Jánost alakító Thuróczy Szabolcs gond nélkül formálja meg karakterét, és hozza az általa megszokott profizmust. A kisfiút alakító Kovács Ede úgy lopja be magát a nézők szívébe, hogy közben egy szót sem szól a film végéig.

A Szerdai gyerek egy magyar-német koprodukcióban készült, Maly Róbert az operatőre, Fehér Károly a producere, és Presser Gábor írta a zenéjét. Nemcsak a magyar nézők körében aratott osztatlan sikert, hanem a nemzetközi filmfesztiválokon is: Karlovy Vary International Film Festival, East of the West fődíj, Fedeora kritikusok díja, Filmfestival Cottbus: legjobb rendezés díja, Kolkata International Film Festival: fődíj, Trieste Film Festival: fődíj, Magyar Filmkritikusok díja, különdíj, legjobb női epizódalakítás: Börcsök Enikő, Cinelink: Living Pictures-díj, A l‘Est du Nouveau Festival: legjobb alakítás díja, Festival International du Film d‘Amour: európai verseny nagydíja.

Piller Mónika reményét fejezi ki, hogy az ilyen kategóriájú filmek fogják elindítani a magyar filmgyártás jövőjét: „a kitörni képtelen, nehéz sorsú szereplőket bemutató filmek sose végződnek jól, sőt minden egyre rosszabb lesz. Ám kivételesen boldogan jöttem ki a moziból: Horvát Lili nem csak szereplője a magyar filmgyártásnak, de jobbra is fordítja annak sorsát.” (Piller 2015).

Véleményem szerint igen nagy szükség van az ilyen tematikájú filmekre, hogy nyitottabbak legyünk a világra, és jobban megértsük azokat az embereket, akik más társadalmi közegből jönnek, mint mi, és ne ítéljük el őket, hanem segítsünk nekik abban, amiben tudunk.

Bibliográfia:

Dobi Ferenc: Elveszettek Horváth Lili: Szerdai gyerek, Filmtett, 2015 https://www.filmtett.ro/cikk/4085/horvath-lili-szerdai-gyerek/

Gera Márton: Nem Happy az End, Revizor, 2015 https://revizoronline.com/hu/cikk/5865/a-szerdai-gyerek/

Kinyik Anita: Leányarc a telepről, Kultúra&Kritika, 2016 http://www.kuk.hu/hu/content/le%C3%A1nyarc-telepr%C5%91l

Piller Mónika: „Születési helye? Nem tudom.” Szerdai gyerek, 15 éves Filmtekercs, 2015 https://www.filmtekercs.hu/kritikak/szuletesi-helye-nem-tudom-szerdai-gyerek

Erni-Szakács Szilárd