
Marilyn Monroe élete – 3. rész
…avagy miért halt meg olyan fiatalon a csinos modell?
- Az előző részben már kitértem arra, hogy a csinos és sikeres Marilyn karrierje, válása és gyakoribb gyógyszerfogyasztása után nagyon gyorsan megindult lefelé a lejtőn. A Fox stúdió felbontotta vele szerződését, rajta pedig nem igazán látszott, hogy változtatni szeretne. Vajon mi volt ennek az oka? Egyes pletykarovatok, de talán még maga Marilyn közeli ismerősei is azt pletykálták, hogy a csinos filmsztár szoros kapcsolatban állt Kennedy elnökkel, sőt még annak öccsével is. Talán ezek a kapcsolatok vezethettek a fiatal színésznő halálához is…
- Sokak állítása szerint Marilyn Monroe 1962. augusztus 4-én gyógyszer-túladagolásban, azaz öngyilkosság folytán halt meg Brentwoodban. Az igaz, hogy a toxikológiai eredmények alapján Marilyn 45 darab gyógyszert szedett be, ami egyértelműen halálát okozhatta, viszont különösképpen semmiféle ital, vagy annak palackja nem volt felfedezhető a modell ágya mellett, aminek tartalma esetlegesen kísérhette volna a tablettákat. Újabb ellenérv lehet az is, hogy a boncolás során semmiféle gyógyszerkészítmény maradványait nem találták meg a nő szervezetében. Feltételezhető, hogy a halálos barbiturátot csak a halála után, elterelésként juttatták Marilyn nyelőcsöveibe. De ki tehetett ilyet, és miért?
- Amint említettem, Marilyn kapcsolatot ápolt az elnökkel és annak öccsével is, ami egy hatalmas veszéllyel járó dolognak számított akkoriban. Esélyes, hogy a nő egy nemzetbiztonsági titokhoz jutott, és ennél fogva nem lehetett nyugodt élete. A titkok, amiket megtudott, felhasználhatóak lehettek az elnöki család ellen, ezt pedig ők nem hagyhatták. De előfordulhat, hogy a Kennedy fiúk feltételes tette is csak egy álca volt, és egy maffiacsapat gyilkolta meg a hölgyet, gondolván először mindenki vagy (ön)gyilkosságra, vagy a Kennedy testvérpárra.
- A harmadik, és hasonlókképpen reális módja a halálának a túladagolás volt. A legutolsó időkben rengeteg tablettát és különböző hatású, veszélyes gyógyszert szedett be. Mivel két különböző orvos kezelte, megeshet, hogy egymásra veszélyes gyógyszereket szedett be, amelyek eredménye a halála volt.
- Sok spekuláció és kérdés kering továbbra is a díva korai halála körül, melyre valószínűleg 62 év távlatából már sosem kapunk választ. Egyvalami viszont biztos: Marilyn Monroe ikonikus megjelenése, a nőiessége azóta is nagyon sok hölgyet és férfit ragad magával.
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály