Jana Vagner: Menekülés a tóhoz
Kristóf könyvajánlója
Ismét egy olyan könyv, melynek szerzője mintha előre látta volna, hogy mi fog történni 2020-ban… Jana Vagner gyerekkora óta a posztapokaliptikus irodalom rajongója, és egy ehhez méltó munkát engedett ki ő maga is a kezei közül.
Mind a történet, mind a szereplők elképesztően valósághűre sikerültek. Sajnos sokszor olyan könyvek estén is azt szoktuk mondani, hogy tökéletesen a főszereplő helyébe tudjuk gondolni magunkat, meg szinte mi is érezzük azt, amit ő, amelyekre ez egyáltalán nem igaz, és csak felszínesen érintik a komoly témákat, tehát lélektani hatásuk csekély… Ezzel szemben, itt van ez a különleges könyv, mely rengeteg meglepetést tartogat az olvasónak!
Elsőre úgy tűnhet, hogy ez is egyike azon klasszikus járvány sújtotta, disztópikus világot bemutató könyveknek, ahol a főszereplőkre úton, útfélen zombik, szörnyek és beteg emberek támadnak, de ők minden akadályt sikeresen vesznek, és túlélik a katasztrófát. Mindenki boldog, mi is megkönnyezzük a csodás megmenekülést, de hirtelen nem is jut eszünkbe, hogy azután mi lesz velük? Hiszen a civilizáció elpusztult, és nincs hova menekülni…
Nos, a Menekülés a tóhoz eleve máshogy indít, hiszen nem titkolja azt, hogy a kritikus helyzetekben a lakosság nagy része mennyire tájékozatlan és felkészületlen. Emlékezzünk csak vissza, szép hazánkban is pontosan ez történt négy évvel ezelőtt. Mindenfélét lehetett hallani, álhírek és ijesztgetések lepték el a hírcsatornákat és a közösségi médiát, senki nem tudta, hogy hogyan tovább.
A Moszkvától pár kilométerre boldogan élő Ánya szemszögéből ismerhetjük meg a történteket. Azok után, hogy a fővárost karanténba zárják, férje, Szerjozsa nem járhat többé dolgozni, és a városban ragadt édesanyját nem tudják kimenteni a betegek közül. Sajnos az idős asszony meghal, elindítva ezzel Ánya szenvedését, aki így újból rájön arra, hogy csupán két ember maradt neki a világban, férje és gyermeke. Szép lassan megszűnnek a helyi tévéközvetítések, majd az áramot is elveszik. Gyönyörű, új otthonuk hirtelen nem is tűnik annyira biztonságosnak, mint eddig, és az a 40 kilométer, ami elválasztja őket a várostól, igencsak kevésnek bizonyul.
Egy este váratlanul betoppan Szerjozsa apja, és rögtön a történet egyik legfontosabb szereplőjévé válik. Ő az, aki ráveszi a fiatalokat, hogy ne húzzák tovább az időt, hanem meneküljenek onnan, amíg nem túl késő. Hamarosan valódi oka lesz az aggodalomra, hiszen közvetlen szomszédjaikat megtámadják a fosztogató katonák, ami azt jelenti, hogy a város határait immár nem őrzi senki.
Így tehát többedmagukkal útnak indulnak. Már a csapat összeállítása is meglehetősen különös, hiszen ott van Szerjozsa volt felesége és közös kisfiuk, valamint Ánya, a jelenlegi feleség és az ő kamasz fia is. Csatlakoznak hozzájuk a szomszédok is. Természetesen az úton rengeteg nehézséggel szembesülnek, barátokkal és ellenségekkel találkoznak. Betegség, sérülés, üzemanyaghiány, véges tartalékok és minden, ami ahhoz kell, hogy tűkön ülve várjuk, vajon túlélik-e az utat, vagy csak néhányan fognak megérkezni a messzi tóhoz. Majd rájövünk, hogy az egész valójában nem is erről szól.
A könyv az emberek azon oldaláról szól, melyet általában el szoktunk titkolni. A félelmeinkről és a szorongásainkról, melyek elől nem tudunk elmenekülni. Ányán keresztül megismerhetjük a magánytól való félelmet, a gyűlöletet, a kirekesztettséget és sok más olyan érzést, melyekről nehéz beszélni. Neki pedig most már élete végéig minden nap szembe kell néznie ezekkel az érzésekkel. Azzal a gyermekkel kell együtt élnie, akinek ,,elvette” az apját. Olyan családi barátok önelégült mosolyát kell lássa nap mint nap, akikét soha nem tudta elviselni.
Hogy miről is szól még ez a könyv? Arról, hogy néha nehéz kibírni a mindennapokat. Arról, hogy a váratlan fordulatok miatt az őrület határára kerülhetünk, és néha át is billenünk azon a határon. A fontos az, hogy mindig vissza tudjunk térni.
Ács Kristóf,
Ady Endre Elméleti Líceum,
12. E osztály