
Miért jobb kézzel jegyzetelni?
Bizonyára ti is hallottátok már tanáraitoktól, hogy ha tradicionális módon (tollal és papírral) jegyzeteltek, sokkal jobban megjegyzitek az anyagot. De miért is van ez így?
A Frontiers in Psychology című szaklapban megjelent kutatás a különböző jegyzetelési módszerek agyi aktivitásra gyakorolt hatását vizsgálta. A kézzel jegyzetelő diákok agyában magasabb elektromos aktivitást mértek a mozgásért, látásért és memóriáért felelős területeken, míg a gépelés minimális aktivitást eredményezett. A kutatók megállapították, hogy a kézzel történő írás aktívabb információfeldolgozást igényel, mivel a diákoknak rangsorolniuk, majd összekapcsolniuk kell az új információkat a már meglévő tudásukkal.
A kutatás során 15 diák agyában mérték a különbségeket, míg szavakat gépeltek vagy írtak. Kézíráskor széleskörű agyi kapcsolatok aktiválódtak, ellentétben a gépelés közbeni minimális aktivitással. Az agy különböző területei közötti kapcsolat megerősíti a cselekvés és az információ közötti viszonyt, ami javítja a memória rögzítését.
A szakértők szerint fontos, hogy a gyerekek sok finommotoros tevékenységet végezzenek az iskolában, például rajzoljanak vagy írjanak, mivel ez elősegíti a tanulást. Ugyanakkor, a technológia használata nem feltétlenül hátrányos, ha azt tudatosan alkalmazzuk; a túlzott digitális eszközhasználat azonban kognitív tehermentesítéshez vezethet, ami az agy működésének a romlását is okozhatja.
Tehát, a papíron történő jegyzetelés egy olyan szenzomotoros tevékenység, amely szorosan összefügg az információ feldolgozásával.
Kiemelt fotó forrása: https://ro.pinterest.com/pin/372532200423046092/
Leményi Orsolya,
Partiumi Keresztény Egyetem, Angol nyelv és irodalom szak,
I. év