Macskákról…
Tévhitek vs. valóság
A macska az ördög állata, gonosz, csak kihasznál, nem is szeret, nem is örül neked, lusta, és csak szerencsétlenséget okoz. – Napi szinten hangzanak el ezekhez hasonló mondatok, hiedelmek a macskákról, de mindez igaz-e, s ha igen, milyen mértékben?
A macskák a háziállatok azon egyedei, akik félre lettek értelmezve, és sokan nem szentelnek rájuk legalább annyi időt, hogy megértsék természetüket és viselkedésüket. Ha nem is az összes, de a legtöbb macska megismerése és bizalmának megszerzése türelemmel és kitartással jár. Hallottam már néhányszor azt, hogy a kutyák az esetek nagy százalékában már első pillanattól fogva megbíznak a gazdájukban, míg a macskáknál ez egy hosszabb folyamat szokott lenni, nekik el kell nyerni a bizalmukat. De ez mégis miben tér el az embertől? Nekünk embereknek nem kell kiérdemelni a bizalmunkat? Mi az első pillanattól fogva beengedjük az embereket az életünkbe? Nekünk nincs szükségünk arra, hogy először megismerjük a másikat, mielőtt közeli kapcsolatot alakítanánk ki vele? Nyilván mind különbözünk egymástól, de az előbb feltett kérdések és azoknak a válaszai sokunk életében hasonlóak. Hát akkor mi miért nem vagyunk ugyanolyan kategóriákba sorolva, mint a macskák? Csak mert nem vagyunk állatok?
Igyekszem ebben a cikkben bebizonyítani mindazoknak, akik a macskákat az első bekezdésben felsoroltak alapján látják, hogy annyira nem is különbözünk ezektől a lényektől. Hozzánk is kell türelem, nekünk is kell idő, megértés, nekünk is vannak szükségleteink, mi is vágyunk arra, hogy betartsák a határainkat, hogy ne úgy kezeljenek minket, mint egy játékot vagy egy kisgyereket, hogy ne ott nyúljanak hozzánk, ahol nem akarjuk vagy nem szeretjük. Ahogyan nekünk is szükségesek ezek a dolgok, úgy a macskák is ugyanezekre vágynak. És ahogyan mi is egy szerető családot akarunk, egy biztonságot nyújtó otthont és meleg ételt, úgy ők is.
A sok babona és buta hiedelem elvakította az embereket, így pedig ezek a szeretetteljes teremtmények le vannak nézve, el vannak felejtve. Csupán ki kell ismerni őket, ezt pedig türelemmel és kitartással tudja elérni az ember. Meg kell tanulni, hol vannak a macska határai, hol szereti és utálja, ha hozzáérnek, mikor van kedve dolgokhoz, és mikor kell békén hagyni. A macskák is különböznek egymástól; van, amelyik elfogadóbb, játékosabb, lustább, bújósabb, és vannak olyanok is, akik többet morcosak, mintsem vidámak, akár akikhez több, vagy kevesebb idő kell.
Nekem jelenleg három macskám van, s mindhárom nagyon különbözik egymástól. Az első morcos, de okosabb, mint a többi, a második már bújósabb és nagyon hangos, a harmadik pedig a bőröd alá is bebújna, annyira szereti a figyelmet és a szeretetet. Róluk fogok egy-egy képet csatolni, de ki sem találnátok, hogy melyik leírás melyik macskához tartozik!
Remélem, hogy ezzel a cikkel sikerült megértetnem legalább néhány emberrel azt, hogy a macskák nem is annyira térnek el tőlünk, s hogy rengeteg hasonlóságot fel lehetne sorolni, jóval többet, mint amennyit én fent tettem.
Mint három macska gazdija (akinek volt több is, és lesz is még), szeretném, hogy minél több ember megértse őket, még akkor is, ha valaki nem szeretne maga mellé egyet. És, akárcsak mi, emberek, úgy ők is érdemelnek még egy esélyt, így ma legyél te az, aki ad nekik egyet, legalább ezt a cikket elolvasva!
Balogh Gabriela,
Margitta