Irány a Szigligeti!

Irány a Szigligeti!

Aki eddig nem járt színházban, idén bepótolhatja lemaradását, mert a nagyváradi Szigligeti Színház rengeteg gyönyörű, érdekes és mára már klasszikussá vált darabot hoz a nézőközönség elé.

A színház jelenleg óriási arculatváltáson ment keresztül, felpezsdítették kicsit a közösségi média platformjaikat is, és jobbnál jobb előadásokat tűztek ki az elkövetkező évadokra.

A mai cikkben három előadást szeretnék nektek bemutatni, amelyek október folyamán lesznek megtekinthetők, de addig is ajánlani szeretném, hogy kövessétek be a Szigligeti Facebook oldalát, hogy ne maradjatok le a legújabb hírekről!

Az általam választott első előadás A hattyúk tava, hisz ki ne ismerné Odett szerelmi történetét? Sokan biztos emlékeznek egyes feldolgozásokra, például a Barbie 2003-as animációjára, ami nagy kedvence volt az éppen akkor cseperedő generációnak. A Nagyszebeni Balettszínház társulata látogat el Nagyváradra, hogy táncolva mutassa meg nekünk az elvarázsolt erdőben történt találkozásokat és tragédiákat. Valószínűleg Csajkovszkij zenéjétől az egész nézőközönség libabőrös lesz, amit tetőzni fog a cselekmény keltette feszültség is. Az előadás október 11-én, 19 órától kezdődően tekinthető meg, néhány jegy pedig még elérhető az érdeklődők számára.

A második előadást két alkalommal is bemutatják egy napon. Október 16-án, 14 és 19 órakor kezdődik A Pál utcai fiúk története, amelyet a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színészi gárdája tár elénk. Eddig csak papírformán, esetleg filmvásznon láthattuk Nemecsek és a Grund életét, de a színházi élmény és a felfokozott pátosz miatt biztosan megragadja mindenki figyelmét ez a szívszorító, egyben mégis bátorító történet. Ez az, amit nem illik kihagyni!

A harmadik előadás az egyik nagy kedvencem, hisz a humor, a helyzetkomikum a legfőbb eleme. Október 24-én, 19 órai kezdettel mutat be egy színdarabot a nagyváradi társulat, a Transilvania színpadon, amelynek címe Kaktuszvirág. Mint azt már tudjuk, a cím mindig beszédes, de itt ez nehezen kihámozható. A megoldást én nem lövöm le nektek, ahhoz meg kell nézzétek a színdarabot, amit egyébként nem bánnátok meg. Ha szeretitek a vígjátékokba integrált szerelmi történeteket, a komikus helyzeteket, esetleg nagy kedvencetek a Kellékfeleség című film, akkor ez az előadás nektek szól. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatának színészi munkája a színpadon lebilincselő volt, zseniálisan játszották szerepüket a székelyhídi Szabó Ódzsa városi színházban is.

Mint azt az elején is említettem, az idei évad zseniális. Számos előadás lesz megtekinthető október folyamán, érdemes felnézni a színház weboldalára, és ott megtekinteni az aktuális műsorrendet.

Kellemes kikapcsolódást mindenkinek, menjetek kulturálódni.

Irány a Szigligeti!

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év