Őseink – Varga-Göcz Nikolett verse

Őseink

Régi képek, ősz hajszálak, csillogó szemek,
ráncos, aszott arcok, munkás kezek,
falról omló mész, téglák, zsigeri fájdalom,
könnyes, fáradt szemek, erőtlenség,
megtépázott életek.
Mindenben ott vannak ők,
oldalbordáikból gyúródtak össze oldalbordáink.
Felsejlenek az esztendők hálóján át,
és nem érhetünk hozzájuk, bár látjuk őket…
még apró ráncainkra sebet gravíroz hiányuk.
Jó lenne még egy utolsó búcsú, egy szó…
bár reményt vinnének a jövőnkbe.
Útjuk, sorsuk a mienkbe ágyazódott,
sóhajaik a mieinkbe ivódtak.

A dilemma: olyan akarsz lenni, mint ők,
vagy visszakozol, és épp ezért
leszel olyan, mint ők?

Varga-Göcz Nikolett,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom szak