még mindig hiszek

Még mindig hiszek

Filmajánló Johannától

Lefogadom, hogy már jártál te is úgy, hogy nem tudtad, mi miért történik az életedben, és nem értetted, miért nem valósulnak meg a terveid, annak ellenére, hogy mindent megtettél értük. Ha a te szívedet is hasonló gondok nyomják (mint egykor az enyémet is), vagy csak nem tudsz helytállni nehezebb helyzetekben, akkor ezt a romantikus, egyben keresztény filmet érdemes megnézned!

Jeremy egy fiatal, tehetséges srác, aki egy új közegbe kerül az egyetem által, elköltözik otthonról, és alig várja már az új lehetőségek kiélvezését. Megismerkedik egy híres keresztény zenésszel, aki ráveszi őt arra, hogy énekeket írjon az érzéseiről, tapasztalatairól. Míg csak a színfalak mögött segédkezik, nagyon sok mindent megtud a zeneszerzés titkairól, és később barátja segítségével színpadra is kerül, frissen szerzett dalaival.

Egy nap a színpadról meglát egy lányt, akibe azonnal beleszeret, és később randira hívja.

Melissa, a tiszta és ragyogó szívű lány lesz az, akivel Jeremy az egész életét el tudja képzelni. Minden Jeremy terve szerint halad kettejük között, amikor hirtelen egy fordulópont következik. Melissáról kiderül, hogy rákos. Ez összetöri Jeremy szívét, de nem hagy fel az imádkozással. Hisz abban, hogy Isten meg fogja gyógyítani a számára legkedvesebb személyt, és így a gyógyulás reményét táplálja magában.

Egy nap a körülmények megváltoznak, és az orvosok közlik, hogy a rák eltűnt, és eközben a fiatal pár az esküvőt tervezi. Ám, nem sokkal később Jeremy megtudja, hogy a rák mégis kiújult felesége testében. Bízik abban, hogy Isten újra elhozza szeretett felesége számára a gyógyulást. De vajon ez lenne Isten valódi célja a fiatal párral?

A film számomra nagyon sokat jelent, mert megmutatja azt, hogy mit jelent igazán hinni és bízni, még akkor is, ha nem a saját terveink szerint alakulnak a dolgok. Sokszor annyira elvakítjuk magunkat azzal a gondolattal, hogy minden csakis úgy van jól, ahogy mi szeretnénk hogy legyen, de ez nem mindig így van. Sokszor fájdalmak és veszteségek során kovácsol minket Isten azzá, akikké lennünk kell. Jeremy dalai bátorítást nyújtanak sok embernek, akik hasonló fájdalmakat élnek át. Ez a film a soha el nem múló szerelemről és a hit erejéről szól, amellyel megtalálhatjuk a gyógyuláshoz vezető utat is.

Bartha Johanna,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály