Pap Nikoleta versei

Nem tehetek többet…

Lennék én a derűs égen,
mit szeretnél hallani?
Elmennék a pusztaságba is,
neked hű szerelmet vallani.
A hideg hajnal kelti,
az éj takarja be csontjaim,
mit adhatnék én teneked?
Tudom, nehéz megmondani.
Nem az vagyok, aki reggel
nem törli le könnyeit.
Nem adhatom önmagam,
még akkor sem, ha ez segít.
Nem tehetek többet érted,
s nem tehetek magamért sem.
Csak ballagok a hótakarta,
elhagyatott vidéken.

A reggel vár

Ülök a teraszon,
várom a csodát
tarka színű blúzomban,
talán egy egész életen át.
Várom a reggeli levegő
kellemes, lágy szelét,
mintha nem tudnám, hogy akkorra,
én már nem leszek a tiéd.
Kiiszom az utolsó csepp kávét is a pohárból,
majd megállok és eltűnődöm: 
Vajon miért is hiányzol?

Nem döntök

Oly sok kérdés kavarog a fejemben,
orvos legyek vagy tanító?
Lényegtelen, elvégre
egyik sincs a véremben.
Egyetem vagy nagy utazás,
melyik állna jobban nekem?
Nagy kertesház
vagy kicsi otthon,
melyik éri meg jobban,
ha nekem kéne megvennem?
A rizst a hússal
meddig főzzem?
Megeszem-e félkészen?
Jó ruhát mosni magamra,
hisz fel sem érem ép ésszel.
Közeledik az idő, mikor erről
majd döntök,
addig is alszom egyet,
lassan úgyis felnövök.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály