Colleen Hoover: November 9
Könyvajánló Patríciától
„Az egyik dolog, amit mindig próbálok észben tartani, hogy mindenkinek vannak hegei. Sokaknak még rosszabbak, mint nekem. Az egyetlen különbség, hogy az enyémek szem előtt vannak, míg mások hegei nincsenek.” – ezeket a sorokat olvasva önkéntelenül is eszembe jut, hogy létezhet a világon bármennyi féle és fajta ember, attól még mind ugyanúgy egyenértékűek vagyunk, akiknek mind vannak hegeik, félelmeik és kétségeik. A világ azonban annyira elferdültté és felszínessé vált, hogy sokszor észre sem vesszük, mekkora kétségek közt őrlődnek embertársaink…
„Mindenkinek a maga baja a legnagyobb.” – szól a mondás. Azonban ez tényleg így van? Teljesen mindegy, ki mivel küszködik az életében, csak az a fontos, hogy nekünk jó legyen?
Colleen Hoover November 9 című regénye sokak számára tanulságos lehet, hisz megmutatja az olvasóknak, hogy mennyivel nehezebb az élete azoknak, akik a sebeiket nem belül, hanem kívül hordozzák. Megmutatja az embereknek, hogy milyen az, amikor bármilyen szóváltás nélkül az emberek elborzadva merednek rá. Azt, hogy milyen egy olyan lány bőrébe bújni, aki nap mint nap a sajnálkozó és szánakozó tekintetek kereszttüzében kell éljen. Megmutatja, milyen fájdalmas az élet.
A regény főszereplője, Fallon egy volt tévés sztár, aki egy sajnálatos tűzeset következtében elveszít mindent. A karrierjét, a szépségét, a családjával való jó viszonyt. Teste és lelke is csúnyán megsérült, ő pedig a rivaldafényből önkéntelenül is az árnyékba vonult, hogy ott töltse az életét. A lány éppen a balesete évfordulóján ismeri meg Bent, aki egy jószívű és cuki srácnak tűnik. És, Fallon legnagyobb meglepetésére Ben nagyon is vonzódik hozzá, mintha mágneses erők húznák össze őket. Mindkettejük pechjékre azonban épp aznap költözik Fallon végleg New York-ba, így kénytelenek elválni egymástól.
A két fiatal egy feledhetetlen este után úgy dönt, hogy nem akar elbúcsúzni egymástól, így egyezséget kötnek, miszerint minden évben pontosan akkor fognak találkozni, mikor megismerték egymást: november 9-én.
Itt jön azonban a regény legnagyobb bökkenője. Ahogy telnek-múlnak az évek, a két fiatal izgatottan várja a november 9-ét, hogy egy napot újra együtt tölthessenek, viszont azt egyikük sem gondolta, hogy egy teljesen másik emberrel fognak találkozni, mint előző évben. Azonban ez így van… Ahogy múlnak az évek, az idővel együtt Fallon és Ben is teljesen más emberekké válnak, más fontossági sorrendekkel.
Fallon és Ben története egy tündérmesének indul, azonban rémálommá válik. Talán ez a legmotiválóbb az egészben… Hogy minden nehézség és akadály ellenére újra és újra visszatalálnak egymáshoz, hisz attól, hogy az eszük nemet mond, a szívük még ugyanúgy egymáshoz húzza őket.
Ha egy igazán fájdalmas, mégis gyönyörű történetre vágysz, ez megfelelő választás lesz. Jó olvasást kívánok!
Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év