gólyatábor pke

Gólyatábor gólyaként

Beiland Patrícia interjúja Leményi Orsolyával

Életünk egyik legmeghatározóbb és legemlékezetesebb fordulópontja az, amikor átlépünk a felnőttkorba, és a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy milyen is igazán felelni valamiért. Ilyen egy fiatal életében az egyetem is, hisz legtöbbünk ekkor lép ki igazán a komfortzónájából, ekkor ismeri meg saját magát. Sokak számára az egyetem egyenlő a nagybetűs élettel, ami természetesen egy bizonyos szintig így is van, azonban ez sokkal többet is adhat ennél. Az egyetemi élet lehetővé teszi, hogy életre szóló barátságok, esetleges szerelmek is megköttessenek, valamint olyan időszakot jelent, amelyet soha nem fogunk elfelejteni. Hisz az egyetem ilyen is lehet. Feledhetetlen.

A Partiumi Keresztény Egyetem gólyatáborából a napokban érkeztek vissza elsőéves hallgatóink, így bátorkodtam egy résztvevőt kérdezni az ott szerzett élményeiről. Interjúalanyom Leményi Orsolya, elsőéves angol szakos hallgató, aki nem félt őszintén és bátran beszélni.

Milyen érzésekkel és gondolatokkal indultál neki a gólyatábornak? Féltél, voltak kétségeid?

O.: Én egy eléggé extrovertált embernek tartom magam, így abszolút pozitív gondolatokkal indultam el a hétvégére. Alig vártam, hogy új embereket ismerhessek meg, új tapasztalatokat gyűjthessek. Mindeközben természetesen volt bennem egy egészséges izgulás is, mint mindenki másban, de ez azonnal elmúlt, ahogy megérkeztem.

Miért döntöttél úgy, hogy elmész a gólyatáborba?

O.: Mert az életben csak egyszer gólya az ember, így félretettem minden aggályomat, és úgy döntöttem, ahelyett, hogy a félelmeim mögé bújok, elmegyek, és új embereket ismerek meg.

Milyen elvárásokkal mentél? Barátokat akartál szerezni, ismerkedni szerettél volna, esetleg bulizni egy jót?

O.: Ismerkedni szerettem volna, barátokat szerezni, ami végül sikerült is, azonban valljuk be, egy jót bulizni sosem rossz.

Mit tapasztaltál, mennyire voltak nyitottak a társaid? A legtöbben pozitívan álltak hozzá a gólyatáborhoz?

O.: Véleményem szerint teljesen rendben van, ha mindenkinek saját véleménye van. Nyilván egy gólyatáborról beszélünk, ahol nem spórolnak a szivatásokkal, volt egy-két panasz is, de ez bármikor, bárhol előfordul bárkivel.

Volt-e bármilyen tanulsága a hétvégének? Vagy ugyanúgy tértél haza, ahogyan távoztál?

O.: Hatalmas pozitív csalódás volt, hogy mennyire nyitott és kedves volt mindenki. Nem csak a gólyák, hanem a szervezők is jó fejek voltak, és megfelelően álltak a dolgokhoz.

Végezetül pedig, mit javasolnál azoknak a diákoknak, akik éppen gólyatábor előtt állnak és bizonytalanok?

O.: Ne gondolkozzatok, hanem menjetek! Legyetek bátrak, hozzátok ki a legtöbbet magatokból és az egész helyzetből. Ne féljetek, mert nincs mitől, mindenkinek ugyanolyan új a helyzet, mint nektek!

Hálásan köszönöm Orsinak, amiért ilyen nyitott volt, és mesélt nekünk egy kicsit az élményeiről. Talán ti is erőt tudtok meríteni belőle!

Eredményekben gazdag évet kívánok a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóinak, és sok-sok kitartást, bátorságot elsőéves társaimnak!

Kiemelt fotó forrása: PKE HÖK hivatalos Facebook oldala

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év