Black Clover – az anime
A Black Clover anime 2020-ban jelent meg Netflixen, és bármennyire kevesen is ismerik, egy nagyszerű történetszállal rendelkezik, melyben a főszereplő nagyon motiváló. Nekem leginkább ez tetszik a karakterében és felépítésében.
Az anime világában a négy alapelem (tűz, víz, föld, levegő) valamelyikét, vagy azoknak egy variációját (pl. villám) képesek irányítani/idomítani az emberek. Ahhoz, hogy az adott elem irányítását még jobban el tudják sajátítani, minden ember kap egy grimoárt tizenöt éves korában. Ezeken a grimoárokon egy háromlevelű lóhere található, viszont létezik egy, amin négylevelű van. Ez a grimoár először az első varázsló király tulajdonában volt, a jó szerencse szimbólumaként.
A történet a Lóhere Királyságban (Clover Kingdom) játszódik.
A főszereplők (Asta és Yuno) babakorukban kerültek az ország szélén található kicsi faluba, ahol egy pap és egy nővér, más gyerekekkel együtt vette őket a szárnya alá. Ott nőttek fel, és segítettek a ház körül. Yuno már kis korától kezdve képes volt a szelet irányítani, viszont Asta semmi jelét nem mutatta annak, hogy képességei lennének. Ennek ellenére nem adta fel gyerekkori álmát, hogy egyszer ő lesz a varázsló király. Mikor mindkét fiú betöltötte a 15. életévét, elmentek a ceremóniára, ahol grimoárjukat megkapták. Yunót a négylevelű lóherés grimoárral jutalmazta a sors, míg Asta sajnos nem kapott semmit. Ámde, ez nem sokáig maradt így, mert amint a ceremónia véget ért, Yuno grimoárját egy rejtélyes alak el akarta lopni, majd jó pénzért eladni. Ezt Asta akadályozta meg, és ezáltal egy olyan grimoárt kapott, amin öt levél van.
Nem is húznám tovább a szót, hanem akinek felkeltettem az érdeklődését, annak ajánlom a sorozatot, mivel egy elég érdekes történetszálat követhetünk végig, nagyrészt Asta szemszögéből, amely engem nagyon lekötött. Emellett a főszereplő azt is bizonyítja kitartásával, hogy semmi sem lehetetlen, és soha nem szabad feladni!
Szűcs Evelyn,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály