SchmalzP_VerrelSzemben (1)

Peter Schmalz: Vérrel szemben

Könyvajánló Kristóftól

A Peter Schmalz álnév mögé rejtőző, Magyarországon született, és ugyancsak ott tevékenykedő íróról szinte semmit nem lehet tudni, csak annyit, hogy Oroszországból származik, és az életét leginkább a történelemtanulásnak szentelte, hiszen kíváncsi volt arra, hogy honnan származik. Könyvével többek között a Szovjetunió második világháborús áldozatainak kíván emléket állítani. Mint mondja, a második világháború közel 80 éve véget ért, de még mindig vannak új perspektívák, amelyekből be lehet mutatni az eseményeket. Családjából többen is a titkosszolgálat tagjai voltak, így testközelből ismerhette meg ezt az életformát gyerekkorától kezdve.

Később ő maga is titkosszolgálati tisztként folytatta a pályafutását, így nem volt kérdéses, hogy könyvének főszereplői is ezen a területen fognak tevékenykedni. Első alkotásának műfaja valahol a politikai thriller és a kémregény között helyezkedik el. Részletes történelmi hátteret használ fel, melyhez nagyszabású kutatómunka volt szükséges, így a hitelesség szempontjából egy páratlan alkotás született. Ezt a könyvet már startból tudom mindenkinek ajánlani, akit érdekel a második világháború, a n_cizmus vagy általánosságban a történelem.

Akit még nem sikerült meggyőznöm, annak folytatódik az ajánló.

A cselekmény párhuzamosan kezdődik két teljesen különböző világban, Hans Müller n_ci funkcionárus és Valerij Wisoczki partizán életeit nyomon követve. A németek a Szovjetuniót járva mindent porig rombolnak és mindenkit megölnek, kivéve az árja tulajdonságokat mutató gyerekeket. Őket elhurcolják, és Németország területén bekerülnek a Vaterland programba, melynek célja a tiszta német faj fenntartása. Valerijnek sikerült kimenekíteni egy kislányt, Alinát, a katonák kezei közül.

Mülleréknek nem születhetett gyerekük, és végül az örökbefogadás mellett döntöttek. A kisfiú, kartonja szerint németországi születésű, azonban nevelőszülei az első pillanattól kezdve tudták, hogy ennek kicsi a valószínűsége és a gyereket katonák rabolhatták el származási helyéről. Hans Müller közel állt a döntéshozókhoz, ezért tisztában volt vele, hogy a n_ci birodalomnak már nincs sok hátra, azonban nem volt ideje családja jövőjéről dönteni, hiszen hamarosan lakóhelye, Berlin bombázása is megkezdődött. A harcok során megmenekített amerikai pilótát felhasználva feleségével és fogadott fiukkal, Wolffal együtt az Egyesült Államokba tudott szökni. Békésen élhette tovább az életét, hiszen direkt módon nem vett részt semmilyen háborús tevékenységben.

Évekkel később, a volt n_ci tisztek, a kivégzőosztagok parancsnokai és más fontos személyiségek különbözőképp élték életeiket. Egyesek más illegális tevekénységekbe fogva Dél- Amerikában telepedtek le, mások bujkáltak az őket üldözők elől, míg megint mások a nagy birodalom visszaállítását tervezték. Egyeseket a kormányok informátoroknak használtak, míg másokat holtan akartak látni. Ezen kegyetlen emberek sorsa gyakorlatilag mások kezében volt. Minden országnak más volt az érdeke, és egymással versengtek azért, hogy elérjék a kívántakat. A könyv rengeteg valós történelmi személyiség megjelenítésével mutatja be főként a KGB és a CIA harcát. De hogy mi köze van ehhez Alinának és Wolfnak? A jövő sokszor tartogat meglepetéseket…

Kiemelt fotó forrása: nyugatiter.blog

Ács Kristóf,
Ady Endre Elméleti Líceum,
12. E osztály