A szőlőtőkék meséi

Szüret az Érmelléken: munka és mulatság

Bár a szeptember leginkább az iskolakezdésről szól, az érmelléki ember számára még mást is tartogat. Beköszöntött az ősz – még ha ezt nem is érezzük –, és ahogy a levelek sárgulni kezdenek, úgy eljön az ideje a termények betakarításának is. Az Érmellék földrajzilag tökéletes hely a szőlőtermesztéshez, így nem csoda, hogy a környező falvakban megannyi pince van (lásd Érszalacs, amit az ezer pince falujának is neveznek), hisz az itt élő ember felhasználta a természet adta lehetőségeket, és szinte egyfajta kultusz alakult ki a szőlészet, a borászat és a szüretelések körül.

A szüretelés folyamatát különböző állomásonként fogom megörökíteni, ezután pedig a szüreti bálokra, illetve néhány humoros történetre is szeretnék hangsúlyt fordítani.

SZ. E., 72 éves adatközlőm elmondásaira építem fel a betakarítás állomásait, írásom neki köszönhetően születhetett meg.

Felvezetés:

A szüretelésre készülő házigazda értesítette rokonait, szomszédait, közeli ismerőseit, hogy mely időpontban szeretné betakarítani az idei termést. A háziasszony ekkor el is kezdett rákészülni, annak függvényében, hogy hányan tudtak eljönni segíteni. Ilyenkor általában libát vágtak, krumplit készítettek, pálinkát töltöttek, amit majd a dolgozni érkező személyek fogyasztottak el.

Szüret:

Általában reggel kezdték el a munkát, amikor még hűvös volt. Gyorsan megreggeliztek előtte  (teljes mértékben magyaros ételeket kell elképzelni: szalonna, paradicsom, hagyma, kolbász stb.) Míg a szőlőt szedték, beszélgettek és énekeltek, így gyorsabban elrepült az idő. Érdekes megjegyezni azt is, hogy nem könnyű munkáról van szó, mégis örömmel végezték, és még több örömmel tekintenek vissza a régi szép időkre, amikor azok gyűltek össze, akik fontosak voltak a család számára. A nők és a gyermekek szedték leginkább a szőlőt, míg a férfiak a zsákokat pakolták, illetve férfi volt az ún. puttonyos is, akinek egy fából készült nagy kosár volt a hátán, amellyel kihordta a szőlőt a tőkék közül.

Feldolgozás:

Akinek volt a szőlődombokon pincéje, az oda vitte az összegyűjtött gyümölcsöt, akinek nem, az a saját házához, a faluba. A férfiak a szőlőt darálták nagy dézsákba, a nők és a gyerekek pedig előkészültek. Takarókat terítettek a fűbe, elkezdték a libasültet készíteni, a krumplit megfőzni (vagy esetleg mindezt eleve készen hozták otthonról), és a társaság megpihent. Ilyenkor ismét beszélgettek, énekeltek, átmentek ismerőseikhez, hisz bár a szőlőhegyek mára talán kihaltak, régen tele voltak élettel.

Lezárás:

Kis pihenés után mindenki befejezte feladatait, a nők elpakoltak, a férfiak ledarálták a rengeteg szőlőt, és mielőtt hagyták volna erjedni a gyümölcsöt, még lehetőség volt arra, hogy a friss, édes levet, azaz mustot igyanak a segítő kezek. Mindenki számára felejthetetlenek maradnak azok a napok, amikor szüretelni kellett, hisz ezáltal a családi összetartozásuk lényegesen erősödött.

A szőlőszedés legidegesítőbb mozzanata az volt, amikor a fürtökről a szőlőszem lepotyogott. Senki sem szerette ezeket felszedni, de leginkább a gyerekek nem. Úgy tartották, „Szembűl lesz a jó bor!”, ezért azt kötelező volt felszedni. A fiatalok gödröket ástak, amelyekbe ezeket a szemeket beleseperték a kezükkel, és befedték, hogy ne kelljen bajlódni a felszedéssel, de ha ezt a gazda észrevette, akkor volt nagy veszekedés és kiabálás…

A szüreti bálok minden bizonnyal a falu életét a leginkább lázba hozó események közé tartoztak. Ezeket általában a helyi kultúrotthonokban rendezték meg, két héttel előtte pedig, egy előre összeállított csapat hívogatni ment a szomszédos falvakba. A kultúrotthon ilyenkor megannyi színben pompázott, hisz a díszletet az addig betakarított zöldségek és gyümölcsök alkották. A helyi TSZ (Termelői Szövetkezet) adta mindezt, az esemény szervezőinek. A teremben madzagokra, drótokra és szögekre voltak akasztva a következő zöldségek és gyümölcsök: szőlő, alma, körte, csípős paprika, kukorica stb.

A fiatal legények a díszlet által egy játékra lettek invitálva: ha sikerült bármit is úgy leszakítsanak, leakasszanak, hogy az előre kinevezett csősz ne vegye azt észre, megtarthatták, viszont ha a csősz meglátta őket, akkor egy bizonyos összeget kellett fizessenek. A férfiak az elcsent gyümölcsöt általában a feleségükkel, a szeretőjükkel, vagy a kiszemeltjükkel osztották meg, ezáltal kifejezve a szándékaikat és szeretetüket.

Megfigyelhető az, hogy a népi szokások megannyi lehetőséget nyújtottak az ismerkedésre (lásd májusfaállítás/lopás), modern szavakkal élve, a randizásra adtak lehetőséget. Talán ezzel magyarázható az a jelenség, hogy régen húszéves korban sokan már házasok, vagy minden bizonnyal párkapcsolatban voltak, míg ma a fiatalok zöme egyedülálló. Lehet, át kellene gondolni, hogy mely szokásainkat kellene újraéleszteni!

Egy humoros történetet is hallottam adatközlőmtől, ami Éradonyban történt. Az egyik szüreti mulatság alatt meglazult a dekoráció, és leszakadt egy csípős paprika is, ami véletlenül bekerült a tömegbe. A táncoló tömeg rúgta-kente a zöldséget, így pár perc múlva mindenki könnyezett és tüsszögött a teremben.

A szüretelés tehát nem csak a termény betakarításáról szólt. A közösségi összetartozást erősítette, a vidám hangulatban telt munka mindenki számára könnyebb volt.

És még azt mondják, hogy az összefogásnak nincs ereje?

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
II. év