Foszlányok – Nilgesz Irisz verse

Vasiliki Polizogopoulou, Heartbreak

Foszlányok

Hallom a hangod a vízcsobogásban,
látom a tested a naplementében,
érzem az illatod minden egyes blúzon,
mégsem jutottunk túl együtt a csúcsponton.

Elmentél, és itt hagytál engem egymagam,
változott a kép, amit rólad alkottam.
Hiába szenvedtem volna együtt veled,
felesleges volt minden igyekezetem.

Tornádóként söpörsz végig rajtam,
jövőm helyett múltadban ragadtam.
Eldobtál, mint egy túlhasznált rongyot,
hiába voltam számodra a legjobb.

Veled, csakis veled akartam mindezt:
házat, gyereket, egy közös életet!
Szilánkokat seprek össze gondolatban,
s azon tűnődön, vajon mit rontottam?

Hol kezdett el szétbomlani kapcsolatunk?
Egymásnak idegenek sosem voltunk.
Minden együtt töltött pillanatban
csak úgy lubickoltam a boldogságban.

Sosem színleltem, veled ellentétben,
nem hazudtam, még akkor sem, ha kérted.
Szakítottál értelmetlen okokból,
most én szakítok csupán bánatból.

Nagy űrt hagyott bennem távozásod,
és remélem, nem kell többé viszontlátnod.
Bármennyire is szerethetlek,
most sajnos el kell engedjelek.

Agyad bugyraiban te is tudod,
hogy a szívem csakis érted dobog.
Elküldtél, így aztán el is mentem;
emlékeimet mégsem töröltem.

Valahogy majd összerakom magamat,
nélküled ez nem egyszerű feladat.
Elkezdem az életem elölről,
mert ez itt és most mindent eltörölt.

Nilgesz Irisz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. E osztály