Egy kis hálanaplózás…
Göcz Nikolett gondolatai
Az apróságok… Azok az apró dolgok, amelyek csak elsőre tűnnek aprónak, valójában a lét feltételei, közérzetjavítók, boldogságot biztosító tényezők. Neked mik alkotják az aprónak tűnő, de hatalmas örömforrásokat?
Az a fajta lány vagyok, aki hajlamos átadni magát a depressziós hangulatnak, levertnek lenni, akkor is, ha nem is történtek olyan rossz dolgok körülötte. Illetve, ha történtek, akkor egyből letaglóznak, s nem látom, mennyi lehetőségem van megoldani őket.
Ezen a nyáron újragondoltam sok mindent. Mondjuk ez a folyamat már nem most indult el bennem.
Nagyon hálás ember vagyok, s még ha történnek is rossz dolgok, akkor is szeretnék az maradni. Sokszor összedőlni látszott körülöttem minden, amit sok esetben én okoztam, sokszor a körülmények, mert nem dönthetünk mindig megfelelően, nem tudunk minden új szituációban jól reagálni, nem mindenkinek tudunk megfelelni, s van, aki nehezen fogadja el, hogy nincs is erre semmi szükség.
De a hála hangját szeretném most felerősíteni. Hálás vagyok azokért, akik és amik körülvesznek.
A nyári vakációban szinte minden nap elég korán felkelek, és nagyon jólesik látni reggel a napfényt, a csodás felhőket vagy a kék eget, amely tökéletes tisztaságban úszik. Minden reggel hallhatom a madárcsicsergést, látom a zsenge zöld füvet, magamba szívom a friss levegőt, és a napfény játszik az arcomon.
Minden reggel az az első, hogy megiszok annyi friss vizet, amennyi belém fér, és hálás vagyok, hogy ezt megtehetem. És miért hálálkodom? A nyári szárazság nagyon sok helyen kiapasztotta a kutakat, és az embereknek nincs még ivóvizük sem. De nekem ilyenen törnöm sem kellett a fejem.
Minden reggel ihatok egy adag finom tejeskávét, ameddig elkészülök, közben beszélgethetek az öcsikémmel, a nagyszüleimmel, akikkel lehet, hogy pár év múlva már nem tudok ennyi időt tölteni. Kint reggelizhetek a kellemes nyári levegőn, amit a tél csikorgó hidegében majd nagyon fogok hiányolni.
Az ablakot kitárva útnak indítom a reggeli napfényáradatot, és közben összeszedem a szobámat. Ez is felüdít mostanság.
Mire elkészülök, a drága kicsi társam (ahogy Ady szavaival élve nevezni szoktam), felhív, hogylétem felől érdeklődik, elmondja minden alkalommal, hogy reméli, jó napom lesz. Ha rossz kedvem van, felvidít, simogató hangján elmormogja, hogy mennyire szeret, és igen, ezt nem sokan mondják manapság ki, pedig mindenkinek szüksége volna rá.
Elindulok bébiszitterkedni, és ezért is egyre hálásabb vagyok, mert egy kisgyereknek a fejlődését követhetem nyomon, aki napról napra több szót tud kimondani, egyre többet kérdez, többet válaszol, nyitottabb, kíváncsibb, megölel, megcirógat, és mostanság már azt is mondja, hogy szeret. És én is beleavatkozhatok a fejlődésébe azzal, hogy megetetem, elmegyek vele sétálni, játszom vele, együtt biciklizünk, megölelem, elaltatom. És talán ő még többet adott nekem. Megtanított jobban figyelni az apróságokra. Van, hogy megállunk, és elmélázunk egy katicabogárkán, engedjük, hogy másszon a kezünkön, majd elengedjük. Vagy egy szitakötő megszáradt tetemét vizsgáljuk meg. Vagy épp a felhők formáját pécézzük. De olyan is volt, hogy a hangyák útját figyeltük a köveken.
Emellett egy csomó elismerést kaphat az ember a gyerekek részéről.
Az otthoni tennivalóim mellett igyekeztem azért mindig kicsit kimenni még a barátaimmal találkozni, hiszen engem a kapcsolódások nagyon boldoggá tudnak tenni, s mára már egyre kevesebb emberrel találkozom, de velük minőségi időt tölthetek.
A hétvégékért azért vagyok hálás, mert bár alig mozdulok ki, mégis mindig új és új élményekkel gazdagodok. Jólesett sütni-főzni a családomnak és a páromnak, látni, hogy mindenki jóízűen eszik. Ilyenkor a gondoskodó ösztöneim teljes megelégedettséggel virulnak. Alkalmam nyílik ilyenkor sokat sétálni, elmerengeni a természet csodáin, vagy épp kicsit vásárolgatni. Azonban hétvégén mindig tanulok valami fontosat: még dolgoznom kell az elengedésen, jobban kell kezelnem a másik ember hiányát. De ebben is fejlődök.
És látom, hogy mik azok a dolgok, amelyeket még nem értékelek igazán. Vannak lehetőségek, amelyekkel nem élek egészen, és ezen kell változtassak.
Jelenleg azért nagyon hálás lennék egy kiadós esőért is. Persze, csak azért, hogy aztán ismét kiderüljön az ég, és az eső utáni békés sugarak emlékeztessenek arra, hogy mindig van esély jobbnak lenni. Mert ez minden napunk egyik miértje.
Ti hogy vagytok ezzel?
Göcz Nikolett,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom szak