Szívem a rengetegben – Nilgesz Irisz verse

Szívem a rengetegben

Fúj a szél a Hargitán,
vihar kél az úttesten,
a jövőt nem látni már,
olyan nagy a porfelleg.

Árnyak járnak odafenn:
talán medve, talán vad.
Félénk kis egyedek
bujdosnak és cikáznak.

Gyönyörű a napfelkelte,
bár sajnos nem láthatom;
elvakít a félelem,
túljut a láthatáron.

Végtelen a kegyelem,
mely e helyen kiárad,
a Szűz Anya könnyével
lemoshatom magamat.

Mindenki csak hazudik,
felesleges „szentbeszéd”;
mindaz, ami elhangzik,
csupán burkolt gyengeség.

Káprázatos Hargita,
miért tetted ezt velem?
Megtisztítottál ugyan,
megérintetted lelkem;

Most még sincs nyugodalmam.
Hiába tiszta szívem,
mindenütt csak kereslek,
mindenben, mindenkiben.

Vége lesz-e valaha
az örökös vágyódásnak?
Segíts, ó, szép Szűz Anya,
lelkem ápolásában!

Csak a Hargita tudja,
mi az, amit vesztettem.
Csíksomlyói Szűz Anya,
titkom neked felfedtem.

Visszatérek hozzád majd
még egyszer egy szép napon;
beszívom a Hargita
és a Te jó illatod.

Nilgesz Irisz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. E osztály