Fügefa-elmélet

Az üvegbúra: Sylvia Plath ikonikus regényének örökérvényű metaforája

Tudom, rossz szokás, de én is előszeretettel görgetem a TikTokot órákon keresztül, viszont én azokat a gyors tartalmakat élvezem a leginkább, amikor irodalmi vonatkozású videókat dob fel az algoritmus. Így bukkantam rá a kedvenc trendemre is, amelyről most ezt a cikket írom.

Sokatok számára biztos ismerős az a hang, amikor egy angol idézetet hallhatunk, amelyre a felhasználók olyan képeket készítettek, melyeken azokat a foglalkozásokat jelenítik meg, amik mai napig foglalkoztatják őket, de mégsem azon a területen helyezkedtek el végül.

Csatolom az idézetet, amely szerintem Az üvegbúra című regény egyik legikonikusabb részlete:

„Olyan ágbogasnak láttam hirtelen az életemet, mint azt a novellabeli zöld fügefát.

Minden ág végén ott ragyogott-integetett egy-egy csodás Jövő, mint kövér, bíborszín füge. Az egyik füge: férj, boldog otthon, gyermekáldás, a másik füge: híres költőnő, a következő: ragyogó egyetemi tanárnő, megint egy másik füge: E. G. (Esther Greenwood, a cselekmény elbeszélője és főszereplője), a páratlan szerkesztőnő; további fügék: Európa, Afrika, Dél-Amerika, azután: Konstantin, Szókratész és Attila, meg még egy sor más furcsa nevű szerető, mind a legkülönlegesebb foglalkozási körökből, és volt egy aranyérmes olimpikon füge is, és ezeken kívül még sok más, amiket nem tudtam pontosan meghatározni.

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.”

Bármelyiket is választom, a többit elveszítem. Ismerős érzés, mi? Nagyon sokszor kerülünk mi magunk is hasonló helyzetbe, mint Esther. Bár ilyen metaforák nem mindenki fejéből pattannak ki, a gondolat és az érzés sokaknak ismerős lehet.

Az életünk tele van elágazásokkal és lehetőségekkel, de ahogyan a fügefa minden ága más-más gyümölcsöt kínál, úgy a döntéseink is más-más jövőt rejtenek. A legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk a bátorságot, hogy választani merjünk… Hogy kiderüljön, édes, vagy keserű az a füge, amit leszakítottunk.

Ha kedvet kaptatok a regény elolvasásához, akkor néhány bekezdésben rövid ajánlót foglalok össze nektek.

Bár a cím látszólag semmitmondó, mégis nagy jelentéstartalommal bír. Esther élete mindenki szemében tökéletesnek tűnik, fiatal és csinos egyetemista lány, aki mindent megkapott, amit szeretett volna, mégis valami körüllengi életét. Az idő múlásával sorsa szenvedéssé változik, és nem tud kiszabadulni a ránehezedett üvegbúra alól.

Sokan azt vallják, hogy a könyv önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő is hasonló problémákkal küszködött, és nagyon fiatalon véget is vetett életének.

Érdekes azt is megfigyelni, hogy Esther mennyire komplex női karakter, hisz sok mindent megtudunk róla, mégis a személyisége, gondolatai, múltja egy részét homály fedi. Attól függetlenül, hogy tökéletes élete van, érezni lehet érzelmei lüktetését.

A története vidáman indul, minden szuper, de ahogy haladunk az olvasmánnyal, érződik a kilátástalanság és az a bizonyos egyre nehezedő üvegbúra.

Hogy méginkább hiteles legyek, csatolom az én fügefámat is, amelyre a szavak angolul vannak lejegyezve, mert szerettem volna posztolni a platformra. Mindenkit arra biztatok, hogy végezze el ezt a kis önismereti feladatot, és gondolkodjon el, hogy jó úton halad-e az általa leginkább kívánatosnak vélt füge leszakítása felé.

Corodi Victor,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év