Pillangó – Magyari Zsófia verse

Pillangó

Tavasszal, mikor a fának rügye kipattan,
hernyó koma lakmározik abból lankadatlan.
Megtámadja kárt okozó kis jószágok serege,
jaj, a fának, szegény fának, alig marad levele.

Éhes hernyó lerágja a falevelet s virágot,
ilyen szörnyű, jó étvágyat Isten tudja, ki látott.
Nem lesz bizony így a fának édes húsú gyümölcse,
örülhet, ha ez év után, hajtást hozhat jövőre.

Hernyó koma, mire végzett, megette a kicsi fát,
álmosnak és jóllakottnak érzi végre magát.
Megbújik a fa odvában, takarót sző magára,
nagyot ásít, szemét csukja, befekszik az ágyába.

Pár hét után, az odúból kitekint a pillangó,
meghallgatja, hogy csicsereg a faágon egy rigó.
Színes szárnyát bontogatja, hatalmasra kiteríti,
jókedvűen, sok-sok tervvel a világba repül ki.

Szárnyát csapva gondolkodik, mi jót kéne tennie,
egy gyönyörű szép gyümölcsfának itt kellene lennie.
A faágon dicsekedne szárnyaival egy-egy sort,
szerintetek eszébe jut, hogy valaha egy hernyó volt?

Magyari Zsófia,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. E osztály