Szavak a lélek mélyéről… Rupi Kaur: Tej és méz – könyvajánló

Egy kedves barátom ajánlásával ismertem meg a Tej és méz című verseskötetet. Nagyon örültem neki, és már vártam a pillanatot, hogy olvasni kezdjem. Bár a verseket nem igazán tartottam a saját világomnak, a költőnő, Rupi Kaur gondolatai mégis megérintettek, s azóta is gyakran viszatérek a verseihez, mert mindig újabb és újabb mélységeket fedezhetek fel bennük.

A kanadai költőnő egyben illusztrátor, fotós és író is, maga az úgynevezett „instakölteszet” királynője, teljesen felrobbantotta a netet írásaival, valószínűleg épp azért, mert elsősorban minimalista, azaz röviden, néhány szóba és sorba sűríti érzéseit, megéléseit.

Már a legelső vers soraitól is libabőrös lettem…:

„a szívem zokogása ébresztett az éjjel
hogyan segíthetnék kérdeztem
írd meg a könyvet
felelte a szívem”
(Rupi Kaur)

Minden sora mélyen megérintett, s olyan érzéseket váltott ki belőlem, amelyeket ezidáig talán elfojtottam magamban… majd újra átéltem, s ráismertem saját nehézségeimre. Ugyanakkor, elkezdtem felismerni, hogy nem ücsörgök egyedül ezekkel az érzésekkel. Egyikünk sem.

Ahogy a verseit olvasom mostanában, szinte érzem, amint a fájdalom lassan elenged, és a helyét átveszi a remény, a megújulás. Ezek a versek emlékeztetnek arra, hogy a sebek idővel begyógyulnak, és az erőt újra megtalálhatjuk önmagunkban. Érdekes volna elgondolkodni a versek kapcsán a szépsegről, az önbizalomról, a természetről és az erős nőkről, valamint az elfogadásról (magunk és mások elfogadásáról) is!

Vaina Rebeca,
Szalárdi János Általános Iskola,
7. B osztály