meditálás (1)

Lételméleti kérdés – Avagy: érzékeléssel nyer minden értelmet?

  A minket körülölelő világ s annak apró csodái alkotják környezetünk mozaikját. Mondanom sem kell, hogy mindezt érzékszerveink jóvoltából tapasztalhatjuk, észlelhetjük egységként. Valószínűnek tartom, hogy velem egyetemben még jó páran elgondolkoztak azon, mi lenne, ha az érzékszerveinknél, s az érzékek tárgyainál messzebbre is el tudnánk rugaszkodni?

  Ami térben, illetve időben létezik, az nagy eséllyel az öt érzékszervünk valamelyikére biztos hatással van. Biológia órán megtanulhattuk, mi szükséges egy test életben maradásához, egyes élőlények miben különböznek tőlünk, emberektől, vagy éppen miért rokonszenvesek számunkra.

Azonban megkérdőjelezhető, hogy valóban olyan formát ölt-e például egy ág, ahogyan azt mi látjuk, érzékeljük. Sok esetben csupán saját meggyőződésünk szorít minket határok közé!

  Képzeljünk csak el két gyermeket, akik egyaránt fát rajzolnak. Az egyik rózsaszínnel rajzol, míg a másik a realitáshoz ragaszkodva barna, illetve zöld ceruzával alkot. Akármennyire is „furcsa”, mindkét gyermek rajzát helyesnek lehet nyilvánítani. Hogy miért? Azért, mert az a gyermek, aki rózsaszínhez nyúlt a rajzoláskor, az alakhoz ragaszkodott ugyan, viszont mert másképp ábrázolni, az átlaggal ellentétben átformálni a két szemével látottakat…

  Ezt a gondolkodásmódot követve evezzünk át a meditáció vizeire, ugyanis nagy szerepet játszik a korábban említettek megértésében! 

  Úgy hiszem, napjainkban az idő hiánya miatt, szinte csak a meditáció felszínének érintésére van lehetőség, azonban ez egy olyan szellemi, valamint testi folyamat, ami többet tartogat gyakorlója számára annál, mintsem öt perc erejéig tartó kiszakadást a külvilág monotonitásából. Biztos vagyok benne, bárki, aki meghallja a meditáció szót, az első bevillanó képe nem lesz más, mint egy csukott szemmel törökülésben ülő személy alakja. Az érdekesség az, hogy a csukott szemet néha érdemes nyitottra cserélni, el is árulom, hogy miért.

  Abban a pillanatban, amikor az embernek valamilyen természetfeletti élményben lesz része, automatikusan elkezd más szemmel nézni környezetére. Meditáció során, – ha helyesen végeztük azt – egy úgynevezett transzállapotba kerülünk, vagyis az érzelmi elme sokkal dominánsabb, mint „normál” állapotban, és magasabb rezgésszintre kerülünk. Ez nagy valószínűséggel azt fogja eredményezni, hogy az egyén, aki eléri a transzállapotot, fényből, valamint energiából származó fraktálmintázatokhoz hasonló alakzatokat fog látni. Mindezek a már meglévő minták szüleményei, amik az idő elteltével bonyolultabb, változatosabb formákat hoznak létre. Csukott szemes meditációnál ezek a formák egyszerűbbek, mivel alapjuk a „sötétség”, viszont, ha ugyanezt a folyamatot nyitott szemmel végezzük, a minták olyanná válnak, mintha kaleidoszkópba nézne az ember, csak a látvány nem két-, hanem háromdimenziós lesz.

 Tapasztalataim alapján olyan ez, mintha a valóság és a közvetlen környezetem elemeire bomlana. Ez miatt gondolkodtam el azon, hogy vajon tényleg úgy van-e minden, ahogy azt normál tudatállapotban észleljük…

  Összességében az érzékek rabságából egy pici akarattal, kitartással hamar ki lehet ám szabadulni, csupán egy kis elszántsággal és nyitottsággal kell megfűszerezni! Remélem, meghoztam a kedvetek valami természetfeletti élmény átéléséhez, töltsetek sok-sok időt a szabadban, tapasztaljatok, érezzetek, ugyanis a nyárnak még közel sincs vége!

Szallós Kinga Fruzsina,
Nagyváradi Művészeti Líceum,
11. D osztály