A közösségi média álcája

Ne dőljünk be mindennek, amit az interneten látunk!

A napokban találkoztam a fent kiemelt képpel, amely egy igazán mély jelentést hordoz magában. Nem mondok újdonságot azzal, ha kijelentem, hogy a közösségi média az a hely, ahol a legtöbben még azt a kicsiny önbizalmunkat is elveszíthetjük, amit alapból nehezen nyertünk el.

A közösségi média folyamatosan a tökéletes alakot, a tökéletes családot, párkapcsolatot és életet mutatja a fogyasztóinak. Minden, amit látunk az interneten, hatással van ránk, és könnyen előidézheti az irigység, féltékenység érzését. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra is, hogy önmagunkkal elégedetlenek legyünk, és mindent megtennénk azért, hogy olyanok legyünk, mint azok az emberek, akikre felfigyeltünk az interneten.

Pedig ez csak egy álca!

Az adott egyének életéből lefeljebb csak egy kis darabot látunk, talán egy-két percet, vagy még annyit sem, amely alapján rögtön azt hihetjük, hogy minden rendben van, és akadálymentes életet élnek. Sok esetben ez nem így van. Lehet, hogy valaki kívülről nézve boldog, mert mosolyog egy képen, ám eközben a családi élete romokban hever. Lehet, hogy jó párkapcsolata van, de valamiben mégis hiányt szenved, valakit elveszített. Csak annyit látunk, amennyit ők akarnak megmutatni nekünk. Persze, nem azt mondom, hogy más életét kell elemezni, féltékenykedni sem célom (elvégre van, aki tényleg kevés akadályt ismer, és ez szuper), inkább csak felhívnám a figyelmeteket arra, hogy nem kell mindent elhinni, és egy-két képre, más életére és kinézetére alapozni.

Ha az ember irigyel valakit, irigyelheti annak az egész életét is akár, annyiban viszont biztos vagyok, hogy ha mindent tudnánk, már nem tetszene annyira. Nem azt mondom, hogy teljesen kerüljük el a közösségi médiát, de próbáljunk olyan emberekre figyelni, akik építenek minket. Például szolgálhatnak olyanok, akik kigyógyultak egy betegségből, esetleg túlsúlyosak voltak, és sikerült lefogyniuk stb. Vagy egyszerűen olyan egyének tartalmait görgessük, akik motiválnak minket, és nem a szépségükkel vagy a tökéletes életükkel „dicsekszenek”.

Ha vigyázunk és változtatunk, talán kevesebb önsértés, önbizalomhiány és téveszme lesz bennünk.

Luczi Henrietta,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály