Milyen vicces – vers

Ugye, milyen vicces, hogy már új júliusban járunk,
de az én szívem ott maradt
augusztus első napján, tavaly,

amikor azt mondtad,
szeretsz, és én vagyok a mindened,
hogy semmiért sem hagynál el?

Tudtam is én, hogy az lesz az utolsó találkozás,
ölelés, csók,
érintés a bőrömön…

Ha ezt tudom,
úgy teszek, hogy sose feledd el.

Annyi átvirrasztott éjszakát okoztál,
annyi fájdalmat és szenvedést.
Megérte ez neked, miért?

Mondd, hogy nem csak hazugság volt minden szavad,
és én neked adtam az egyetlen dolgot, ami miatt még élek.

Könyörögtem, hogy maradj,
hogy ne add fel ilyen könnyen.

De akkor is augusztus elsején láttalak utoljára,
és utána eltűntél.
Eltűntél, és magaddal vitted a szívem is.

Ha újra találkozunk,
remélem, visszaadod az életet, mert  
augusztus elsején öltél meg.

V. Viktória