Mit tudnak a gyerekek, amit mi nem?
Aki ismer engem, tudja, hogy nem szeretem a gyerekeket. Addig, amíg az evésben, alvásban, sírásban és a pelenkába piszkításban kimerül az összkapacitásuk, még egészen elviselhetőknek tartom őket, de lehet csak azért, mert ezeket az alapvető szükségleteiket nem én kell kielégítsem. Mindennek fényében valódi mélyvíznek bizonyult, hogy most, a nyári szünet ideje alatt olyan munkát vállaltam, melynek középpontjában a gyerekek/gyerekekkel való foglalkozás állt. Az elején kissé tartózkodtam tőle, mert nem tudtam, mire számítsak, hogyan készüljek, mivel nem ezt tanulom. A kezdeti nehézségek ellenére megszerettem a munkát, sőt még a gyerekekkel szemben is megváltozott a véleményem. Ezalatt az időszak alatt pedig rá kellett döbbenjek, hogy sok szempontból, a kicsik többet tudnak, mint mi; ezeket az erősségeket pedig szeretném bemutatni.
- Kíváncsiság
Talán mondanom sem kell, hogy a gyerekek általános jellemzője, hogy végtelenül kíváncsiak, minden is érdekli őket. A kérdéseikkel olykor átlépnek egy bizonyos határt, de ettől függetlenül értékelendőnek tartom, hogy amikor egy új ember érkezik közéjük, jelen esetben én, akkor nem húzódnak vissza, hanem egyből nyitnak, ismerkedni szeretnének. Természetesen köztük is vannak szégyenlősek, akiknek beletelt pár napba, hogy közelíteni merjenek. Ezzel ellentétben a mi korosztályunk sokkal zárkózottabb, nem igazán szeretünk kilépni a megszokott buborékból, ha mégis, akkor azt jóval lassabban, körülményesebben tesszük.
- Bátorság
A másik dolog, amiben a kicsiknek nagyobb előnyük van, mint nekünk, az a bátorság. Lehet, más osztályban nem így van, de nálunk, ha egy tanár feltesz egy kérdést, vagy önként jelentkezőkre van szüksége, mindenki lesütött szemmel lapít, imádkozik, hogy ne rá essen a választás. A gyerekek közt azt tapasztaltam, hogy ha szükségem volt segítségre, vagy ki akartam hívni valakit a többiek elé, majd’ leestek a székről, olyan buzgón jelentkeztek. Ha rosszul válaszoltak, butaságot mondtak, nem csüggedtek el, és a későbbiekben is mertek próbálkozni. Ezt mindenképp fontosnak tartom kiemelni, hiszen a nagyobb gyerekek körében ez már nem jellemző.
- Motiváltság
Az ember el sem hinné, mi mindenre képes egy csapat 6-8 éves, amikor tudja, hogy jutalomban részesülhet. Én a gyerekek erőfeszítéseit különböző matricákkal díjaztam. Az első napon az egyik kisfiú közölte velem, hogy „neki nem kellenek a hülye matricák”, viszont egy kicsivel később, amikor látta, hogy a többiek milyen lázba jöttek a jutalomtól, ő is hajlandóvá vált együttműködni. Bár nem nagy tétről volt szó, mégis meg akartak dolgozni érte, ez pedig a felnőttek körében hiányzik, minket ugyanis nem lehet lenyűgözni vagy motiválni apró örömökkel.
- Bizonyítási vágy
Ez kapcsolódik az előző ponthoz. Nagyon hamar feltűnt, hogy a gyerekek mennyire vágynak arra, hogy megmutathassák, miben jók. Sokszor kellett végignéznem, ahogy a kislányok cigánykerekeznek, mások pedig arról meséltek nekem, hogy már tudnak egyedül biciklizni. Elismerésért sóvárogni negatív dolog, de a kicsiknek nagyon jól esik, ha egy felnőttnek dicsekedhetnek. Minden gyereknek megvan a maga tehetsége, és ezt értékelni kell, még ha sokszor nagyon fárasztóak is tudnak lenni a bemutatóikkal.
Bár továbbra sem áll szándékomban pedagógusi pályára lépni, örülök az elmúlt két hétnek, hiszen sok új tapasztalatot szereztem. Minden elismerésem a tanító néniké, akik ezt több évtizeden át képesek csinálni! Végezetül annyit mondanék, hogy bár sokszor nézzük butának a gyerekeket, rengeteg pozitív meglepetést tudnak okozni.
Forró Bori,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. E osztály