kitaposott út

A bizonyos kitaposott út…

Van egy ösvény, mely mindannyiunk előtt ott ténfereg, és számtalan lábnyom birtokosává vált már. Nevezhetnénk társadalmi elvárásnak, vagy a „nyáj” juhászának is, bármilyen köntösbe is bújtatjuk, a kitaposott út legtöbbünk útelágazásánál egy úgynevezett biztos pontot képez.

Feltevődik a kérdés, mennyire van rendben az, hogy ez az út mankóként segít minket végig az életünk során?

Be kell vallanom, kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban… Egyrészt igenis jó az, hogy van mihez nyúlni, ha nem akad horogra a lehetőség nagy hala, másrészt megannyi kalandtól s tapasztalattól fosztja meg magát az embert. Azt kell, hogy mondjam, akármilyen biztonságot, valamint kényelmet biztosít a jövőt illetően, nem kellene feláldozottként hevernünk a Maslow-piramis lábai előtt.

Ezt a piramist bizonyára sokan ismerik. Magába foglalja mindazt, ami egy ember teljes életéhez szükséges, fontossági sorrendbe állítva. Eredetileg öt szintet alkotott, majd ez az idők során hétre bővült.

Tulajdonképpen bármi, ami a manipuláció alapjára épül, elsősorban az alapvető szükségletekre próbál hatni. Ezek általában nem mások, mint a fiziológiai épség, a biztonságérzetre való igény, és nem utolsó sorban a szeretetre, a valahová tartozásra való szükséglet. Példának okáért, a reklámokban nagy gyakorisággal fordul elő a korábban említett szükségletek hármasára való ráhatás. Mindig ugyanaz a séma, hiszen jól bevált: problémafelvetés, új megoldás, nagy mosoly.

Ha elrugaszkodunk a reklámoktól, bizonyára meggyőződhetünk arról is, hogy számtalan minket körülvevő tényező alapul ugyanezen az elven, ámbár a döntés mindig a saját kezünkben ücsörög. Mi magunk kell eldöntenünk azt, hogy befolyásolhatóvá válunk-e vagy sem. Hajlandóak vagyunk-e szemfedővel a fejünkön végigsétálni azon a bizonyos ösvényen, amit már annyi talp érintett, hogy a legapróbb akadályok is homokszemcsévé csiszolódtak…

Úgy gondolom, minél nagyobb hatalmat adunk az ilyesfajta manipulációknak, annál jobban emészt majd fel minket a kényelem, a biztonság.

Sajnos a beton labirintus minden egyes négyzetméterében az elképzelt élettel találhatjuk szembe magunkat, szinte csak a rutinok ölelik át a mindennapjainkat. Fejben azonban érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mennyire más lenne, ha nem szórnánk el személyiségünk minden morzsáját az egyszerűség és a szebb jövő érdekében.

Akár órákig is lehetne ezt taglalni, de a lényeg az, akármilyen kecsegtető a kitaposott út, többel gazdagíthat minket az ismeretlenben való bolyongás, ugyanis bárhogyan nézzük, fontos szem előtt tartanunk azt, hogy a legtöbbünknek eltérő életet szán a sors.

Nyitott szemmel, mérlegelve válasszatok utat, valamint, ha tehetitek, őrizzétek meg azt a színt, ami a lelketekben lakozik, hiszen nagy kincsnek bizonyul ám a mai világban is!

Szallós Kinga Fruzsina,
Nagyváradi Művészeti Líceum,
11. D osztály