
Mi történik a gyerekekkel?
A tartalmas baráti beszélgetések mindig feltöltődést nyújtanak az ember lelkének. Egy kedves barátommal egyszer leültünk egy játszótér melletti padra, hogy kivesézzük a gondjainkat, és egymás tanácsát kérjük. A helyszín miatt azonban szép lassan megjelentek a közelünkben a sikítozó, rohangáló gyerekek. A beszélgetésünk így átcsapott egy nagyanyáink példáját követő panaszáradatra a mai fiatalokról. Bár az egész pletykálkodásnak indult, születtek érdekes észrevételek, gondolatok, amelyeket most szeretnék megosztani.
A parkban futkározó, ordibáló (vagy akár már síró) gyerekek valóban végtelenül idegesítőek, és próbára teszik az ember türelmét, dehát, nekik ebben az életkorban ez a dolguk, mi sem tettünk másképp annak idején. Sőt, valójában ezt gondolom normális viselkedésnek az ő esetükben, mégis nem egyszer tárul elénk a telefonjába mélyedt kisgyerek lehangoló látványa. Tisztában vagyok vele, hogy a telefon a mi korosztályunk kezében is ott van már egy jó ideje, és nem is tudunk tőle elszakadni, viszont van különbség köztünk és a kisiskolások, vagy akár ovisok között. Nem egyszer látom a környezetemben, hogy a kicsik, ahelyett, hogy egymással játszanának, egy csoportban ülnek, és a telefont, tabletet nyomkodják. A szülőknek biztos megkönnyebülést jelent, ha tudják, hogy a csemetéjük csendben van, nem csinál veszélyes dolgokat, nem sérül le, de – nem is annyira hosszú távon – ez számos negatív hatással bír a gyermek életére.
A legalapvetőbb károkat az internet veszélyei okozzák. Míg a kicsi apu vagy anyu telefonját böngészi, könnyen kattinthat olyan tartalmakra, amelyek nem a gyerekeknek valók. Minden közösségi média felületén jelen vannak például olyan hölgyek, akik kevés ruhát viselve táncolnak, pózolnak. A kisebbek talán fel sem fogják, mit látnak, de a nagyobb gyerekek már érthetik. Arról ne is beszéljünk, hogy a különböző pornográf tartalmak két kattintással elérhetőek, és ha egy gyerek belép egy ilyen oldalra, ott olyan dolgokat láthat, melyek még a 18 éven felüliek számára is felkavaróak lehetnek. Ha már az internet sötét bugyraiban rejtőző, gusztustalan dolgokról van szó, akkor megemlíteném, hogy vannak olyan platformok is, ahova olyan videók kerülnek fel, melyekben az emberek egymást ölik, vagy állatokat kínoznak a legkegyetlenebb módokon. Szerencsére ez a véglet nehezebben elérhető, és a gyerekek biztonsága érdekében létrehozott beállítások szűrik ezt, de csak gondoljunk bele, hogy a sok nyomkodás és kattintás következtében ilyen típusú dolgok is láthatóvá válhatnak a kicsik számára.
A legkedveltebb alkalmazás, a TikTok, egyben a legkárosabb is. Az egymás után váltakozó ingerek, melyeket a rövid videók kínálnak, folyamatosan jeleket küldenek az agy dopamin-receptorainak, így nagyon könnyű rászokni. Sajnos saját magamon is észrevettem, hogy bár káros hatással van rám, mégsem tudom abbahagyni. A TikTok videók általában 30 másodperc hosszúságúak, tehát az agyunk kb. fél percenként kap újabb és újabb ingereket. Ezzel az a probléma, hogy elveszítjük a koncentrálóképességünket, nem tudunk figyelni különböző helyzetekben. Tanárok mesélték, hogy az alsós osztályokban néha már nem tudják, mit tegyenek, annyira nem képesek összpontosítani a tanulók.
Szintén a közösségi médiának tudható be szerintem, hogy megváltozott a gyerekek öltözködése, viselkedési szokása. „Én nem így néztem ki hatodikban!” – hangzik el gyakran, amikor a nálunk fiatalabbakat látjuk. A mai divatot meghatározó trendek mind a közösségi médiában kapnak szárnyra, és egyaránt szólnak kicsiknek és nagyoknak is. Nem csoda tehát, hogy mostanában már az egészen zsenge korban lévők is úgy öltözködnek, mi több viselkednek, mintha legalább 20-25 évesek volnának. Így sajnos könnyen megtörténhet, hogy ezekhez a fiatalokhoz náluk jóval idősebb személyek közelednek, nem túl tisztességes célokból.
Végezetül kiemelném, hogy minden lehet jó dolog, ha mértékletesen és okosan használjuk, de ne felejtsük el, hogy több veszélynek vagyunk kitéve, mint gondolnánk, ezektől pedig a legjobb lenne megóvni a gyerekeket!
Forró Bori,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. E osztály