
EURO 2024 – Készen állsz?
Eljött mindenki kedvenc időszaka, ugyanis beköszöntött a 2024-es futball Európa-bajnokság, amelyet idén Németország neves stadionjaiban rendeznek meg. Azért is különleges esemény ez, mert bizony a Magyar Labdarúgó Válogatott is bejutott, méghozzá egyenesen a csoportból, pótselejtező nélkül.
A torna június 14-től egészen július 14-ig tart, azaz egy hónapon át izgulhatunk favoritjainkért. És ha már kedvencek, akkor a magyar nemzeti 11-et meg kell említenem, hisz ők szombaton, június 15-én lépnek először pályára, méghozzá Svájc ellen. Szerdán, június 19-én a házigazda németekkel mérkőzünk meg, míg az utolsó csoportköri meccs Skóciával, június 23-án lesz.
A stadionok listája elképesztő, ugyanis az Olympiastadion, Allianz Arena, MHPArena és további más arénák mellett, a lipcsei Red Bull Arena is szerepel, ahol a magyar válogatott két kulcsembere, Willi Orbán és Gulácsi Péter, illetve még a tavalyi szezonban a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is itt játszott. A legfiatalabb „csk” Lipcséből Liverpoolba igazolt, így felkeltette egy igen széles nézőközönség figyelmét. Az utóbbi időben sok szem szegeződik a fiatal tehetségre, és nemhiába, hisz bravúrjai hozzájárultak a kijutáshoz.
Mindenképp érdemes végigszurkolni, ha nem is végigizgulni a meccseket, mert ilyen lehetőség négy évente egyszer adatik csak meg (már ha megadatik). A magyar válogatott rengeteget küzdött azért, hogy kiváló teljesítményt nyújtson, az EB előtt már jó ideig Telkiben edzett, de persze ki-ki a maga klubjában is odatette magát; gondolhatunk itt a Freiburgban játszó Sallai Rolandra és Szalai Attilára, vagy a Ferencváros színében játszó Varga Barnabásra.
Szurkoljunk együtt minél többen a fiúknak, noha kevés is talán, de van esély a továbbjutásra. Érdemes és érdekes lesz nyomon követni az idei Európa-bajnokság eseményeit.
Hajrá Magyarok!
Nilgesz Irisz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. E osztály