Miért vannak kiégve a mai fiatalok?

A tanév vége felé járunk, és ez az időszak talán az egyik legmegerőltetőbb a diákok és a tanárok számára is, főként a jegyek és a lezárások miatt. Sok diákon vettem észre, hogy teljesen ki van már merülve, és csak azt várja, hogy zárja le minden tanár, legyen vége a tanévnek/iskolának.

Ez a cikk arra próbál hangsúlyt fektetni, hogy milyen problémákkal küzdhet egy hétköznapi diák, és milyen okokból érezheti magát kiégve.

Már egy ideje foglalkoztat a téma, hogy a fiatalok miért vannak „elfáradva”, és ebben az évben iskolánkban a 11. osztályos tanulók részt vehettek egy felmérésen, mely a diákkiégés szintjét határozta meg, a mostani tanévre vonatkozóan. A teszt kitöltése alatt sokat nevettünk, főleg miután valaki hangosan kimondta, hogy x kérdésre maximális pontot rakott. Ekkor még nem eszméltem rá, hogy amúgy a diákok nagy része mennyi problémával küzd legbelül… Ezeket pedig nem osztják meg senkivel a suliban, a barátaikkal sem, mert lehet, másképp tekintenének már rájuk, és ugyanígy a szüleiknek sem mondják el, mert lehet, nem érzik azt a bizalmat, amit a szülő kéne nyújtson a gyereke felé, hogy a gyerek később el merje mondani neki, ha problémája adódik.

A teszt végén megkaptuk a válaszokat, hogy egyes kérdések válaszpontjai mit jelentenek. Akkor éreztem azt, hogy ez így nem jó, ennek nem így kéne lennie, hiszen nem csak nekem, hanem szinte mindenkinek a normál határérték felett voltak az eredményei, gyengébb és erősebb tanulóknak egyaránt.

Szeretnék elmesélni egy történetet a témához kapcsolódóan.

Tavasszal részt vettem egy képzéshétvégén, ahol egy Word Café keretein belül 3 csoportra osztottuk a résztvevő diákokat, és az egyik csoportnak az az ötlete támadt, hogy kérdezzük meg azt, hogy szerintük a diákok miért vannak elfáradva és kiégve. Minden csapattal fél órát beszélgettünk, és mindenki elmondta őszinte véleményét, néhányan saját tapasztalataikat is elmesélték, hogy ők miért éreznek így. Ez idő alatt feljegyeztem a válaszaikat, amelyek egyértelműen az iskolai rendszert és a közösségi médiát eredményezik problémakeltő forrásként.

Az első gondolata erre sok embernek az lehet, hogy persze, aki nem tanul, nem figyel órán és rossz jegyei vannak, egész nap játszik, vagy alszik, az ne is hibáztasson senkit és semmi mást saját magán kívül. Ez részben igaz, viszont, mint ahogy fent is említettem, ez a probléma minden típusú diáknál megjelent, és nem egy olyan dolog, amit félvállról lehet venni azzal az indokkal, hogy még fiatalok vagyunk, nekünk bírni kell, vagy szimplán elfogadni a helyzetet, tudva azt, hogy a mai generáció mentálisan ki van égve.

Még mielőtt leírnám a diákok válaszait, szeretnék elmesélni egy másik történetet is, ami idén, egy tanóra alatt zajlott le.

Általában az osztály közepén szoktam ülni, viszont aznap az padsorok végében ültem, mert páran hiányoztak onnan. Az óra úgy kezdődött, mint máskor, semmi szokatlan nem volt, azzal a kivétellel, hogy a megszokottnál inaktívabb volt az osztály, érződött, hogy nem tanultunk aznapra, és a tanár nem értette, hogy miért. Az óra felénél meg is kérdezte, hogy mi baj van, és megkért bennünket, hogy mondjunk 3 olyan érvet, ami igazolja, hogy miért nem készülünk óráról órára. Az egyik diák azt mondta, azért nem tanult, mert nem volt ideje. Nos, erre a válaszra elkezdtük számolgatni az iskola utáni tevékenységeket, és hogy azok mennyi időt vesznek igénybe. Volt, aki azt mondta, hogy rendszeresen sportol, más a délutánjait különórákkal tölti, viszont az eredmény az lett, hogy bőven maradna idő minden tantárggyal foglalkozni, amely teljesen jogosan volt számonkérve, mégsem foglalkozott vele a többség az előző nap. Az osztály végéből nézve láttam arcokat, sokan egymásra pillantottak, mintha akarnának mondani még pár dolgot, de mégsem mondtak semmit, hogy még ha idejük engedi is (ami engedi, mert nagyon ügyesen kiszámoltuk), miért nem foglalkoznak a tanulással annyit, amennyit elvárnak tőlük.

Érdekes módon, a Word Café-n a diákok őszintén elmondták véleményüket, hiszen nem volt tanár, aki kioktasson, esetleg feleltessen abban a pillanatban, mert úgy gondolja, szemtelenek a diákok, vagy pedig egészen 12. osztály végéig pikkeljen rájuk, mert nyíltan vállalták véleményüket. Itt semmi szégyellni való miatt nem kellett aggódniuk, hiszen válaszaiknak nem lehetett semmi következménye.

A válaszokat 2 csoportra osztottam:

A rendszer

A jó hangulat és stresszmentes fogalmak az iskolában lassan elvesztik értelmüket az oktatási rendszer miatt. Azt hiszem, mindenki tisztában van vele, hogy túl sok a tananyag, mind tanárnak leadni, mind diáknak megtanulni. Emellett ennek a nagy része talán felesleges, monoton és unalmas. Az érettségi után egyszerűen nincs rá szükség. Ezek a tantárgyak pluszba még több stresszt is okoznak, főleg ha összegyűlnek. Stressz következtében kevesebbet alszanak a diákok (sőt néha semennyit), mely ingerültté teszi őket, és ezzel csökken a koncentrációképesség is, így pedig nem tudnak úgy figyelni az órán sem, mert egyszerűen nincs energiájuk. Mire hazaérnek, semmi szabadságérzetük nincs, és azt érzik, hogy csupán léteznek. Azonban elég sok tanulnivaló és házi feladat várja őket, így rohanásként élik meg a mindennapokat már tinédzserként.

Egy másik szempont, ha egy diák nem figyel, nem tanul óráról órára, az lehet, hogy szimplán nem tartozik az adott tantárgy az érdeklődési körébe. Ez ellen sem a tanár, sem a diák nem tud mit tenni. Ámde előfordul az is, hogy a tanárok néhány tantárgyat egyes szakprofilokon túlerőltetnek, túl szigorúak, és a diákot hiába érdekelte év elején, ha közben meg teljesen megutálta, és végig kínlódta a 4 évet, azt hallva, hogy buta és semmirekellő. Ez tudattalanul frusztrációt vált ki, mely szintén stresszhez vezet, és azt mélyíti el a gyerekben, hogy nem elég jó a társaihoz képest, aminek következtében mindig hasonlítgatni fogja magát másokhoz élete során.

A közösségi média

Úgy gondolom, a közösségi mediát nem kell annyira részletezni, hiszen mindenki tudja, hogy milyen káros hatásai vannak, ha valakinél a függőségi szintet üti, célzok itt a videójátékokra például. Ezzel együtt olyan dolgok is létrejönnek, mint a cyberbullying, ugyanis az internethasználat terjedésével az online zaklatás is megjelent a mindennapokban. Ez egy fiatal életét nagyon megnehezíti, mert teljesen elvonja a figyelmét, és csak arra fókuszál, hogy mi történik épp az interneten.

Egy másik szempont az, hogy a mai fiatal generáció már túl korán kap digitális eszközt, telefont, számítógépet stb., azaz a gyerekek sokkal korábban belecsöppennek a közösségi média világába és tapasztalják meg annak negatív hatásait.

Sok fiatal, akivel beszélgettünk, megemlítette azt, hogy olyan az élet, mint amilyet a social medián látnak. Pontosabban a való életben is tökéletesnek akarunk tűnni, és a saját életünk már nem is olyan jó, nem is ér annyit a máséhoz képest. Bennünk van egyfajta szorongás, teljesen érthetetlen módon, hiszen olyan embereknek akar a mai ember megfelelni, akiket valójában nem is ismer, és valószínűleg soha nem is fog rendesen.

Végezetül arra jutottunk – amivel én is egyetértek –, hogy a mai világban teljesen mások az elvárások, sőt sokkal több van, amelynek egy szorongó tinédzser nem képes minden esetben megfelelni, ezek következtében újból csak szemrehányást kap, csalódottságot érez nap mint nap.

Véleményem szerint ezek a problémák magyarázzák azt a jelenséget, hogy a fiatalok körében miért olyan gyakori a mentális kiégés, és hogy miért nem teljesítenek úgy, ahogy azt egy felnőtt elvárná. Amihez mégis sokszor értetlenül állok, az, hogy a mai felnőttek többsége ezt nem akarja sem elfogadni, sem pedig megérteni, nemhogy segíteni, esetleg változtatni rajta. Ez az a tény, ami miatt sokan feladják a céljaikat, vagy pedig túlhajszolják magukat annak reményében, hogy valaki büszke lesz rájuk.

Molnár Marcsi,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. E osztály