A Körös mentén – Beke Imre verse

A Körös mentén

Füves földön feküdni, zöld leveleken álmélkodni,
Arra, merre fogda vár, arról, merről a Bistro áll,
És te nézed, ahogy a szép kék folyót húzzák habjai,
Végtelenül szép látvány a szemedé, netovább,
Csak úgy, mintha nem is moccanna már.

Ez nem elég, gondolta már, hadd legyen még több látvány,
S elébe állt, a nagy tornyával, csillag tetején tündökölvén,
Hol egyszer a múltban, a város népe imádkozván,
Most már csak egy búsan fekvő múzeum áll,
A sötét múltat takarván.

Tőle balra, merre a szem ellát, híd feküdt, ugyebár
Olcsócskának gyúnyolják, pedig oly szép, mint egy virág.
Ó, és mégis volt ő még szebb is, hogy is mondhatni mást?
De egy romlott eszme lerombolván, az ember mit is vár,
Sokat nem, de igazságot igazán.

Mindeközben szobrok kavalkádja vonul fel e utcasarkon,
A hídon túl, három nagyúr és úrnő mutat igaz utat,
Ki hol a kővel, családdal vagy szabadsággal üzen,
Ők azok, kik a mában olyanok, mint a gitt,
Mely ragaszt és összeköt.

Dehát ugyebár a lovaskirály otthona ez,
Itt, hol egy igaz folyó fut át a város kebelén,
Imaházak ékelődnek, Bábelt színlelék,
És hidak várnak, emberek menvén-kelvén,
Szobrok meg legyetek, ott a ti helyetek!

Beke Imre Dávid,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. E osztály