Csokmai Viktória versei

Pontosan

Pontosan tudtam, hogy fájni fog.
Nem tettem ellene, csak sodródtam az árral, 
Arra várva, hogy mikor babrálsz újra a zárral.
Nem jöttél, átvette az irányítást a drog.

Pontosan tudtam, mivel jár ez az egész.
Nem realizáltam, mire vállalkoztam, de nem
Érdekelt, csakis az, hogy szeretsz engem.
Rájöttem, hogy nélküled nehéz.

Pontosan éreztem, hogy mit érzel irántam.
Mára már bizonytalan vagyok: fogalmam sincs,
Hogy merre kellene mennem, ahol bánat nincs.
Megbántam, hogy elmentél, úgy bántam.

Pontosan éreztem, hogy amit érzek, nem vészes.
Hihetetlen volt, hogy itt vagy,
Hogy nem te leszel az utolsó, aki itthagy.
Nélküled az élet oly rémes.

Pontosan tudom, ha lehetne újraélném.
Rémes és rideg volt, és nem vigyáztál rám,
De mai napig téged dicsőít piciny szám.
Rég volt, de emlékem rólad mégis oly vidám, oly élénk.

Hiányom

Mikor a sötétben sétálsz haza,
és tudod, hogy nem jössz vissza,
gondolsz rám egyszer is?
Egyszer-egyszer, mégis. 

Mikor az eső az arcodra potyog,
és hazaérsz, édesanyád motyog,
visszavágysz még hozzám?
Egyszer-egyszer, talán.

Mikor a hó nagy pelyhekben hull,
és rájössz, hogy emlékem hova visszanyúl,
szeretsz egyáltalán engem?
Egyszer-egyszer, kétlem. 

Mikor nem írok már többször,
és hiányom már teljesen agyongyötör,
beszélnél még velem?
Egyszer-egyszer, igen.

Mikor részegen térsz vissza, 
és azt se tudod, merre van az arra,
fognád még a kezem? 
Egyszer-egyszer, remélem.

Mikor megbántottál s eltoltál,
és észrevetted, hogy józan voltál,
bocsánatot kérnél újra?
Egyszer-egyszer, berúgva.

Csokmai Viktória,
Horváth János Elméleti Líceum,
10. A osztály