Ha a párna mesélni tudna – Tóth Kinga verse

Ha a párna mesélni tudna

Ha a párna mesélni tudna,
Elmondaná, hány könnycsepp hullott rája.
De mint hűséges cinkos, mélyen hallgat,
S őrzi gyerekkori vágyaimat.

Látta az első estén boldogságomat,
Mikor a csillagokat nézve csillagnak láttam magamat.

Legfőbb álmomat egy fényképbe zártam,
És szívem egy részét az ajtóban hagytam,
Megígérvén az Ady-szobornak, hogy visszajövök,
Négy év kemény munka után a falutól elköszönök.

Akkor a naplemente is fényesebb volt,
Minden ember kedvesen szólt.
A folyó lassabban csobogott,
Szívem gyorsabban dobogott.

De elkerülhetetlen a felhőből a földre zuhanni,
A rózsaszín ködből a valósággal szembenézni.

Hogy milyen nehéz is felnőni,
Az otthontól elszakadva önállónak lenni.
Magamat megjátszva mindenkinek megfelelni,
Elszürkülni… magamat teljesen elveszíteni…

Szívem követelte a nyugalmat,
míg agyamban dúlt a kötelességtudat.
Döntésem súlya nyomta a vállamat,
Már néha el akartam dobni a vágyamat.

Száz ember ezer véleménye,
Bennem meg egy világ lerombolt képe.

Ha a párna mesélni tudna,
Elmondaná, hány könnycsepp hullott rája.
Hogy mindig lesz egy új reggel, 
Egy új, reményteli fénnyel.

Tudom, hogy minden nap fel kell állnom,
Mert a jövőmet nekem kell formálnom!
És hogy mennyit kell harcolnom érte?
Kit érdekel? Állok elébe!

Tóth Kinga,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. E osztály