Fiatalság és felnőtté válás… – Mi is olyan nehéz ebben?
A felnőtté válás sok fiatal számára egy ijesztő szörny bőrébe bújva testesül meg, ami már nem csak az ágy alatt rejtőzik és a lecsapás megfelelő pillanatára vár, hanem sokkal inkább egy stresszpont is, egy olyan érzékenynek bizonyuló téma, mely nyomást gyakorol ránk. Kérdéseket szül, majd, ha a jövőt elfedő, homályos köd végleg eléri rászabott feladatát, a kétségbeesettség hideg leheletével találjuk szemben magunkat életutunk kellős közepén.
Számtalanszor hallhattuk már azokat a kijelentéseket (akár saját szánkból is), amik teljes mértékben alátámasztják azt, hogy a felnőtté válás, valamint a fiatalság egyaránt, mégiscsak fontosnak bizonyuló kérdéskör.
Az élet egy társasjáték, minek alapköveit a gyerekkorunk, és abban átélt érzelmeink, élményeink malterjai tartják össze. Akárhogy is nézzük, tudatosan, vagy tudat alatt sokunk képtelen nem erre az úgynevezett alapra építkezni, s a játékszabályok sem könnyítik meg a dolgunkat…
Tinédzser éveinkben az érzékenység paramétere megnő a külső hatásokat nézve. Ebben az időszakban tanulunk meg érezni, kialakul a minket körülvevő világról alkotott képünk, örömök, csalódások hada zúdul a nyakunk közé, bekerülünk különböző társaságokba, s hozzánk rokonszenves emberekkel vesszük körül magunkat, barátokat szerzünk. Teljes egyszerűséggel fejlesztjük a saját személyiségünket, csiszolódunk, tapasztalunk, s ráébredünk arra, hogy attól, amitől azok vagyunk, akik, csupa primitív, fölösleges akadály.
Nehéz ez, hiszen mindezek mellett nem kikerülhetőek az elvárások, a vélemények. Persze, valahol a jövőnkről alkotott képek más-más szempontokból megközelítve is a fejlődésünk érdekében születnek, viszont azt ne felejtsük el, nem mindegy, hogyan is vannak ezek a kijelentések tálalva felénk.
Vannak esetek, ahol nem kell messzire menni, elég betekintést nyerni a családi viszályokba, gyermek és szülő között kialakuló konfliktusokba. Feszültséget generál a folyamatos kritizálás, a vélemény és nézőpont közötti különbség, a gyermek jövőjével kapcsolatosan kialakult ábrándok, a bizalmatlanság és társaik, valamint az is, hogy egy bizonyos kor után tiszteletben kell tartani egymás privát szféráját. Szülőként fokozatosan le kell tudni válni a serdülőkorú gyermekről, és természetesen ugyanez fordítva is érvényes.
Tudom, hogy nehéz, viszont el kell fogadni a tényt, hogy függetlenül attól, fiatal, vagy idősebb, mindenki a saját útját járja, és a legtöbben a legjobbat akarjuk kihozni azokból a helyzetekből, amiket elénk sodor az élet.
Véleményem szerint sokat változtatna, ha a szülők, a felnőttek, és nem utolsó sorban a tanárok is elfogadóbbak, türelmesebbek lennének a tini időszakot illetően, olyan tanácsokat osztanának meg velünk, amivel tényleg segíteni akarnak a nehéznek tűnő akadályok leküzdésében.
A legeslegfontosabb a bizalom és az elfogadás, hiszen csakis ez a hozzáállás oldhatja fel ezeket a zűrös időszakokat.
Mindenkit arra ösztönöznék, hogy tartsa tiszteletben a fiatalok lelki világát, bízzanak, törekedjenek a meghozott döntéseik elfogadásában és a céljaik elérésében (amennyiben meggyőződtek arról, hogy az nem valami orbitális hülyeség), valamint higgadtan, a legjobb tudásukra hagyatkozva nyújtsanak segítő kezet nekünk, a nagyvilágban bolyongó fiataloknak.
Szallós Kinga Fruzsina,
Nagyváradi Művészeti Líceum,
11. D osztály