
Festum Varadinum 2024
,,Előrendezvényekkel, idén több mint kétszázötven rendezvény, közel száz programszervező intézménnyel van jelen három hét alatt. Gyönyörűséges, sokszínű, tartalmas kínálat. Százötven önkéntes, szép arculat, lelkes, elkötelezett menedzsment, nagyon jó helyszínek és minőségre törekvés minden szinten” – fogalmazott az eseményről Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei elnöke.
Idén már a 32. alkalommal került megrendezésre a Festum Varadinum programsorozat, amelyet ha egyetlen szóval kéne leírni, azt mondanám, Együtt!
A programsorozat 2024. április 28-án vette kezdetét előrendezvényekkel, és érdemes is megemlíteni a sok érdekes program közül (legalább) néhányat: akár a Megasztár előválogatót, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt, Horgászbajnokságot, vagy a Vintage Garden – Jótékonysági Ócska Vásárt. A rendezvénysorozat pedig a Szent László Egyházmegyei Zarándoklattal indult, amit este követett a Best of Várad Díjátadó.
Na de amit talán a legtöbben vártak, az a Majális és a sok program. Idén is a Nagyváradi Vár adott helyett a megrendezésére, ahol több mint száz önkéntes és egy lelkes, bátor csapat tevékenykedett nap mint nap.
Beszéljünk hát a koncertekről: a belső udvar színpadára elsőként a Don’t Stop The Queen zenekar léphetett fel, aki meghozta a kedvet az őt másnap követő Stevie Kerhez, a nagyváradi Siculus-díjas együtteshez. A Stevie-t követte a Parno Graszt őszinte és hamisítatlan roma zenéje. A remek hangulathoz hozzátett még a Rius and Band nagyváradi pop-rock zenekar, és utánuk szorosan következett az EDDA MŰVEK. Utóbbi legendás együttes idén lett 50 éves, ígyhát a kellemes emlékeket felidéző koncert szívmelengetően zárta le a péntek estét.
Szombaton a civil sátrak adtak ,,otthont” a kíváncsi szempároknak: a PKE HÖK Sátor, az NMD sátor, a Collegium Varadinum – Chill zone sátor, a MAKET Sátor, a VIDIFISZ, az Eco Bihor sátor, a Fel Műhely Sátor és a Légy Te Is Cserediák Amerikában mind-mind érdekesebbnél érdekesebb kikapcsolódást kínáltak.
A civil sátrak mellett, az immár hagyománnyá vált Iskolák és óvodák majálisának is teret adott a Festum Varadinum. A szombat esti koncerteket Zoltán Erika kezdhette: ,,Szerelemre születtem…” – hangzott el a tömegtől. Őt követte… na, hogy is volt az? ,,Hajolj bele a hajamba”… pontosan, Péterfy Bori & Love Band, és oltári bulit csaptak! Majd, a fiatalság körében az est fénypontját, aki előre megmondta, ,,de ti nem hittétek” – T. Danny és csapata jelentette, akik emlékezetes estével ajándékoztak meg bennünket a Festum Varadinumon, feledhetelen élmény volt!
Vasárnap, örömfözéssel, gulyásfőző versennyel kezdtük a napot, majd este a Varadinum színpadán a Bagossy Brothers Company lépett fel, mely édes rendbontás volt! Előre tudtuk, hogy garantált lesz a remek hangulat ilyen fellépőkkel. ByeAlex és a Slepp pedig egy kivételesen jó hangulatot teremtett, és szívünket megfestve zárta a majálist.
Azonban itt közel sincs vége a Festumnak! Május 17-19. között még a Borpart mindenkit szeretettel vár, aki akár különböző pincészetek borait szeretné megkóstolni, vagy csak egyszerűen a laza zenét kedveli, illetve Varadinum Talks is lesz, after party, Körös-parti piknik stb.
Nektek mi volt a kedvenc programotok? Esetleg a ti kedvencetek még csak ezután fog következni?
Fórumon nyitott vagyok csevegni róla!
Varga Pavel,
Nagyváradi Művészeti Líceum,
12. osztály