Költészet Napja vagy egy szenvedő lélek születése?

Április 11-e több szempontból is egy fontos magyar ünnepnap, hisz a Magyar Költészet Napjaként, valamint József Attila születésnapjaként tarják számon, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy igazából egy szenvedéstörténet kezdete, mely, ámbár tragikusan végződött, mégis olyan értékeket foglal magában, melyek a magyar irodalom meghatározó részei.

A tragikus történet főszereplője 1905-ben látta meg a napvilágot, ám a boldog élet lehetősége hamar elúszott, hisz csupán hároméves volt, mikor édesapja elhagyta őt, édesanyját, valamint nővéreit, így megadva az első ingert az ártatlan, mit sem tudó gyermeknek. Akkor még nem tudhatta, de ez volt a későbbi lelki lavina megindítója, hisz a család teljesen elszegényedett.

A történet egyik fénypontja az anyai szeretet, mely határokat nem ismerve, vagy éppen azokat átszakítva próbálta menteni a sajnos menthetetlen helyzetet. Innen jött ám még a java: az utcára lepottyant szén felkapkodása, a nevelőszülők, a névtől való megfosztás, majd egy példakép elvesztése és a (mint később kiderült) gyógyíthatatlan törés megjelenése. Iskoláztatás, majd egyetem, az onnan való eltanácsolás, (szerelmi) csalódás csalódás hátán és a régen érzett és hiányolt anyai szeretet sikertelen keresése jellemezte a felnőtté válását, majd egy meggondolatlan döntés vagy éppen szerencsétlen baleset jelentette a végső sötétség eljöttét. A sors fintora pedig a zsenialitás későn való felismerése, hisz csak halála után vált elismert költőnkké.

Felmerülhet bennünk a kérdés: Miért is ünnepeljük egy tragikus élet kezdetét? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: elismerés és szeretet, melyek jelenléte segíthetett volna a tragédia elkerülésében. Hisz értékelnünk kell azt, hogy a való világgal való kapcsolat, az önelemzés, a szerelmi csalódások, az anyai szeretet hiánya, valamint a semmi érzése mind oly megfoghatatlanok, és József Attila mégis képes volt ezen és még sok más érzelem átadására, kifogásolhatatlan megfogalmazásban.

Tehát igazából a Magyar Költészet Napja az előtte és a hozzá hasonló zseniális, ám megfoghatatlan elmék előtt való tisztelgésről szól!

Brejan Nikolett, 10. H osztályos tanuló írása a nagyváradi
Mihai Eminescu Főgimnázium Emishake című diáklapjában