Legyenek vagy ne legyenek kötelező olvasmányok?
Személyes véleményem a házi olvasmányokról az, hogy bár nagyon jó az ötlet mögöttük, – azaz, hogy a diákok szókincse gazdagodjon, és hogy felkeltsék az érdeklődésüket az olvasás iránt – megeshet, hogy ez inkább csak elveszi a diákok kedvét az olvasástól.
Olvasni remek hobbi, viszont senki sem szereti, amikor ez egy kötelező tevékenységgé válik. A kötelező olvasmányok sokszor elég régi irodalmi alkotásokból állnak, melyek nehezen értelmezhetőek, valamint nem kötnek annyira le, mint a kortársak. Úgy hiszem, senki sem olvasná szívesen Janus Pannonius verseit önszántából, hacsak nem erre szeretne később szakosodni.
Szerintem a házi olvasmányok úgy lennének ideálisak, ha ezek inkább több kortárs műből épülnének fel. A legjobb lenne, ha a kötelező olvasmányok az olvasás élvezetességét mutatnák be számunkra, nem pedig épp az ellenkezőjét.
Egyes klasszikusok viszont nyilván jók, méltó helyük van a kötelező olvasmányok között, ilyen példa lehet A Pál utcai fiúk, amelyről sosem hallottam egy rossz megjegyzést sem. Ez a mű egy ékes példája az ifjúsági irodalomnak: leköt mindenkit, érzelmekkel teli és tanulságos.
Meglátásom szerint a diákok többsége egyhangú véleményt alkot: nincs értelme a házi olvasmánynak.
És mi lenne, ha azt mondanám, van értelme, csak egyszerűen nincs még jól megoldva és leadva? Azt az oldalát is figyelembe kell venni a dolognak, hogy kötelező olvasmányok nélkül számos embernek sokkal szegényesebb lenne a szókincse.
Ez a téma kimeríthetetlen, ezért szívesen olvasnám a ti véleményeteket is!
A maszol.ro hírportál cikkje alapján
Tamás Jázmina