victor

Húsvét napjainkban

Az ünnepi időszakok mindig is gazdag kulturális és néprajzi hagyományokat öleltek fel, így a húsvét sem kivétel ebből a sorból. A kereszténység egyik legfontosabb ünnepe nem csupán vallási esemény, hisz mélyen gyökerezik a népi kultúrában és a hagyományokban egyaránt.

Az ünnepet önmegtartóztatás, ún. böjt előzi meg, amelyet a néphagyomány szülőfalumban (és valószínűleg ezen a környéken máshol is) a következőképp határoz meg: „tartózkodjunk a nehéz, zsíros ételektől, kerüljük a húst”, „naponta háromszor étkezhetünk, de csak egyszer ehetünk jóllakottságig”.

Nemrég elmentem a kisboltba anyukám kérésére, ahol egy elég érdekes beszélgetést hallgattam végig az egyik vásárló és az elárusítónő között. A nagypénteket érintő szigorú böjt, hústilalom volt a beszélgetés tárgya. A vásárló szerint „a munkás ember nem tudja elvégezni a feladatát, ha nem fogyaszt tápláló ételeket”. Az elárusítónő ezt helyeselte, gondolatait a következőképp fogalmazta meg: „Nem értek egyet ezzel a szigorú böjttel én sem, nem kellene bűnnek nevezni azt, ha valaki a mai nap folyamán húst fogyaszt. Sokkal inkább arra kellene figyeljünk, hogy milyen szavak hagyják el a szánkat, mert amiket kimondunk, sok esetben nagyobb bűnnek számítanak”. Elgondolkodva sétáltam hazafele, én is egyetértettem velük. Azon gondolkodtam, hogy mennyire vigyázunk ebben az időszakban arra, hogy ne kövessünk el egy bűnt se. Odafigyelünk az étkezésünkre, a tevékenységeinkre…

A kérdésem az lenne, hogy miért csak most? Miért csak ezen a héten gondolkodunk így?

A nagyhét folyamán felgyorsulnak az események, a katolikus egyház végigköveti Jézus Krisztus szenvedését, amely nagycsütörtökön kezdődik el. Ezen a napon az ünnepi mise keretein belül a pap/keresztény lelkész megmossa 12 ember lábát. Ezek általában a misén jelenlevő ministránsok, akik szimbolizálják Jézus tanítványait. Nagypéntek piros betűs ünnep a naptárban, hisz ezen a napon halt meg Jézus a keresztfán. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a nagyhéten ez az egyik legszigorúbban szabályozott nap. A népi kultúrában is van erre utalás, amely szerint: „Nagypénteken nem szabad sütni, mert az kővé fog válni. Nagypénteken nem szabad mosni, mert a kiteregetett ruhán vérfoltok jelennek meg. Nagypénteken nem szabad meszelni, mert mindaz vérként fog leperegni”. Ezen a napon a legszigorúbb a böjt, az egyház szerint azért, hogy részben azonosuljunk Megváltónk fájdalmával és kínszenvedésével. Nagyszombaton mindenki az ünnepi asztalra készíti a fogásokat, melyek központi eleme a bárány- vagy sonkaétel. Ezen a napon a hívek felváltva, reggeltől egészen a mise kezdetéig Jézus jelképes sírját őrzik a templomban, amit később körmenet követ a templom körül, végül pedig tüzet szentelnek. A nagyhét zárásaképpen vasárnap reggel megtörténik az ételszentelés, mindenki kosárral érkezik templomba, amely tele van ételekkel és italokkal (sonka, főtt tojás, kalács, só, pálinka és bor). Az ebéd után, délben kerül megrendezésre az ünnepi igeliturgia, ahol megemlékezünk Jézusról, aki az emberek bűneiért áldozta fel életét.

Húsvétvasárnapot követően, húsvéthétfőn történik meg az ünnep végleges lezárása, amikor is a kisfiúk, fiatal legények és férfiak egyaránt meglátogatják nőismerőseiket, hogy meglocsolják kölnivel őket. A népi kultúrában ehhez a naphoz köthető a legtöbb szokás és hagyomány, úgy a férfi, mint a női részről is. A nők, leginkább a fiatal lányok tojásokat festenek erre a napra, amit nagy büszkeséggel adnak át azoknak, akik meglocsolták őket. Bár a materialista világnak köszönhetően manapság gyakoribb az üzletláncokból vásárolt csokoládétojások és festékek által színezett tojások jelenléte, néhol még feltűnik a hagyományos módon festett és díszített tojások jelképe. Ennek presztízse is van, hisz aki elkészíti, és nem megvásárolja, az hitelesebb, szorgalmasabb és vonzóbb nővé válik a férfiak szemében. A színek kikeveréséhez házi praktikák születtek meg, a piros színhez például a vöröshagyma héját használják fel.

Fontos megjegyezni, hogy a húsvéti hagyományok sokszínűek és változatosak, az adott régió kulturális, vallási és történelmi hátterétől függenek. Az ünnep azonban mindig is az újjászületés, a megújulás és az élet szimbóluma marad, amelyet a közösségek örömmel és lelkesedéssel ünnepelnek világszerte.

Corodi Victor