Hová lett a tisztelet?!

…kérdezi mostanság a legtöbb középiskolában dolgozó tanár. Megjegyzem, sokszor nagyon is jogos ezt a kérdést feltenni, elvégre a diákok elég jelentős része félvállról veszi a tanulást, és sokszor visszabeszél az őt tanító tanárnak.

De ez a kérdés valóban ilyen egyoldalú lenne?

Habár a diákok tényleg egyre szemtelenebbek, a tanárok sem kivételek ezekben az ügyekben. A diákok arra lettek oktatva, hogy megvédjék magukat a társaik gúnyolásával szemben, esetleg, ha szép szavakkal nem érnek el sikert, forduljanak tanári segítséghez.

Na de mi van akkor, ha a tanár a támadó fél?

A diák úgy lett tanítva, hogy ilyenkor megvédje magát, és nyilván meg is fogja próbálni, ez a cselekvés sikeressége alapján pedig eldönti, hogy akarja-e majd folytatni a jövőben.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a tisztelet hiánya feltétlenül a tanár hibája, de a diákok részéről jogos lehet a felháborodottság, ha a tanár nem mutat feléjük illő tiszteletet. Ezért gondolom, hogy a tiszteletnek kétoldalúnak kell lennie. A tanár fegyelmez, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartja tiszteletben a diákok érzéseit. Fegyelmet lehet tisztelettel is tartani, sőt úgy is kell. Így, ha a tanár figyelmet akar az óráján, elég lesz csak annyit mondania “Most figyeljetek jól, mert ez fontos!”, és a diákok meg fogják érteni.

Nem mellesleg jobban meg is becsülik az adott tanárt. Persze vannak diákok, akikkel külön kell foglalkozni, mivel nem viszonozzák ezt a kezdeményezést, de ilyenkor sem szabad dühösen belevágni, hiszen ezzel csak még rosszabbá tehetik a dolgokat. Mindig szem előtt kell tartani, hogy mi okból viselkedik így egy tanuló. Lehetséges, hogy nehéz helyzetbe került, és így vezeti le a benne felgyülemlett stresszt; ekkor a legjobb, amit tehet egy tanár, hogy elbeszélget vele, és együttérzést mutat, a tisztelet mellett.

Illetve az órai kiabálás teljes kizárását is ajánlom, mivel hiába kiabál tiszteletteljes szavakkal, a túlzottan megemelt hangsúly ingerültséget jelezhet és válthat is ki.

Szabó Ödön